fbpx

Egy pletyka margójára

A szombati SZKT-n terjedt egy pletyka, mely szerint EP-jelölti ambícióim lennének.  E pletyka alapján tegnap megkeresett a Maszol (http://www.maszol.ro/index.php/belfold/21328-akik-mar-brusszel-fele-kacsintgatnak-az-rmdsz-ben). Természetesen mindenkit tájékoztattam, hogy a pletyka alaptalan, az a szolidaritás, amelyben nyár folyamán részem volt, engem arra kötelez, hogy a helyemen maradjak 2016-ig, sőt ha a bizalom megmarad, akkor folytassam 2016 után is. És nemcsak e pletyka alapján kapok megkereséseket, hanem abból a célból is, hogy kommentáljam a szombati SZKT-döntést. E megkeresésekre a válaszom a következő:

Szombaton az SZKT hozott egy döntést. Én e döntés kapcsán nem tartottam indokoltnak felszólalni, mert azt tartom korrektnek, hogy egy szervezeten belül az ember akkor fejtse ki ellenvéleményét, amikor még a döntést befolyásolhatja. Amíg nincs döntés egy kérdésben, és az ember úgy látja, hogy annak kockázatai vannak, addig nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is e kockázatokra a figyelmet felhívni. A szombati SZKT-n ezen a fázison már túl voltunk, tehát lemondtam a felszólalásról, a javaslattételről. Márciusra meglesz a jelölti lista, és elindul a kampány, abból majd én is kiveszem a részem, ahogyan korábban is, de addig ezzel a témával, hacsak valamilyen körülmény nem kényszerít rá, nem kívánok többet foglalkozni, erről nyilatkozni.

 2,486 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...