Egy rendszer hibája vagy a Fennvaló akarata?!

Lehet, hogy pár éven belül megköszönjük Bukarestnek, hogy botlasztotta a földjeink visszaadását, vagy azt, hogy amit ez ügyben tett, azt fejetlenül tette?

Amikor egy ilyen cikket elolvasok, elgondolkodom, hogy a közismert mondásnak, miszerint minden rosszban van valami jó – igaza lehet. Hisz nekem is van összességében 9 hektár területem, több mint 10 parcellában, amit nagyszüleimtől örököltem, de a mai napig nem tudom egyiket sem művelni, és az APIA támogatását sem tudom igényelni rájuk. Ennek oka, hogy vagy nincsenek még kimérve, vagy nincs birtoklevél, sőt még az is előfordul, hogy a bizonytalanság miatt mások használják földjeimet, és ők veszik fel rá a támogatásokat. És eközben már több éve fizetem utánuk az adót, tisztességesen és törvény szerint járok el, így „nincs elmaradásom”.

Nagyon fontosnak tartottam és tettem is érte eleget, hogy a családunk földjeit visszaszerezzük, és hogy a szüleim, nagyszüleim, dédszüleim által keserves munkával megszerzett kisbirtokok az akkori célt szolgálják, ne kerüljenek más tulajdonba, és főként ne álljanak megműveletlenül, gondozatlanul kitéve az enyészet vasmarkának. Hiszen bármilyen korszakba és nehézségek között éljen is az ember, a föld a megmaradásunkat szolgálhatja, ahogyan tette azt őseinknek, és teheti gyerekeinknek, az ő gyerekeiknek. Sokan vagyunk ezzel így Hargita megyében, Székelyföldön.

De szembe kell nézzünk azzal a ténnyel, hogy sok esetben nincsenek tisztázva az irataink, tulajdonjogunk a földjeink után, de ettől még a föld a miénk. Felelősségteljesen kifizetjük az adókat, és ezalatt esetleg más műveli meg és vesz fel rá támogatást, mintha ő jogosabb tulajdonosa lenne, mint mi vagyunk.

Egy másik probléma pedig ott lép fel, amikor valaki építkezni, fejleszteni akar, ne adj Isten el szeretné adni a saját területét, hiszen ezt rendezetlen papírokkal nem teheti meg. Megoldásként léphet fel a zsebszerződések megkötése, bár sok esetben ez veszélyeket és viszálykodást rejthet magában.

De a nehézségek ellenére ebben a megközelítésben a lényeg pont itt van, hiszen Bukarest akarva akaratlanul megoldotta, hogy a székely ember ne tudja elkótyavetyélni a kis birtokait, területeit. Mindezt úgy, hogy az arabok, a hollandok, az olaszok és a többi náció, akik jó üzletet látnak a földjeink „elbirtoklásában” a megvásárlásuk révén, azok a kézfogásos zsebszerződésben nem igen bíznak meg. A törvényes megvásárlás és átírás viszont a rendezetlen papírok esetében nem történhet meg.

Tehát köszönet ezért Bukarestnek, hogy amellett, hogy kínt, keservet, bajt okozott és okoznak az egymásnak ellentmondó jogszabályokkal, azzal, hogy a bíráskodást úgymond négyévente a megválasztandó polgármesterekre bízta, azzal, hogy alkalmazhatatlan kataszteri rendelkezésekkel elnehezítették azt is, ami még működhetett volna (pl. direkt az örökösre/örökösökre írni a birtoklevelet, ahogy korábban még lehetett!) megoldotta azt a problémát is, hogy földjeink ne kerüljenek idegen kézre. Szomorú és keserű, hogy ezáltal a mi kis világunkat rezervátumszerűen „konzerválták’’, keretekbe helyezték, és így mi nem kellünk a nagy befektetőknek, vállalkozóknak… csak magunknak.

De így és ezáltal fogunk megmenekülni és megmaradni annak, aminek ide teremtett az Isten, a föld meg a miénk marad!

Most már csak gyerekekre és egy következő olyan nemzedékre van szükség, akik szintén fontosnak tartják mindezt, hogy az én nagyszüleim se érezzék odafentről, hogy mindaz amiért éltek, hiábavaló volt.

Nyugodjanak békében!

A földet nem adjuk el!