fbpx

Elfogadta a kormány a vészhelyzeti bizottság új járványügyi intézkedéseit

Határozatban foglalta ma a kormány az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) csütörtök este a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott új intézkedéseket, amelyek 6 ezrelékes fertőzöttség felett is biztosítják a különböző szolgáltatásokhoz való jogot a védettségi igazolással rendelkezők számára.

A határozat szerint a 6 ezrelékes fertőzöttség fölött kizárólag a koronavírus ellen beoltott személyek vehetnek részt különböző magánjellegű rendezvényeken: esküvőkön, keresztelőkön, egyéb ünnepségeken. Ezek a magánjellegű események (szabadban vagy zárt helyen) csak reggel 5 és 24 óra között tarthatóak meg, a részvevők száma nem haladhatja meg az adott vendéglátóipari egység vagy helyiség kapacitásának 50 százalékát, de maximum 200 főt, és csak azok vehetnek részt, akik oltottak, illetve akik az elmúlt 180 nap során átestek a fertőzésen. A rendezvény szervezőinek vagy a vendéglátóhely üzemeltetőinek ellenőrizniük kell a belépők megfelelő védettségét az uniós digitális covid-igazolványon szereplő QR-kód leolvasása által.

Mozikban, színházakban, előadótermekben szintén csak 5 és 24 óra között szervezhetők vetítések, előadások, események, kizárólag oltottak és a fertőzésen átesettek számára, a részvevők száma itt sem haladhatja meg a helyiség kapacitásának 50 százalékát, és mindenkinek kötelező a maszkviselet. Ugyanez érvényes a szabadtéri művészeti, kulturális rendezvényekre, előadásokra, a sport- és fitnesztermekre, konferenciák, szakmai rendezvények és workshopok rendezése esetében is.

A kormányrendelet értelmében a 6 ezrelékes fertőzöttségi arányt meghaladó településeken 22 óráig maradhatnak nyitva az üzletek, bevásárlóközpontok hétvégi napokon (péntek, szombat, vasárnap), míg a 7,5 ezreléket meghaladó településeken a 22 órás zárás a hét minden napján érvényes.

A 6 ezreléket meghaladó fertőzöttségi rátájú településeken csak hétvégén (péntektől vasárnapig), a 7,5 ezrelék felett pedig a hét minden napján korlátozzák az éjszakai (20 és 5 óra közötti) kijárást, csak munkahelyi igazolással, vagy a sürgősséget indokló írásos nyilatkozattal szabad kimenni az utcára. A beoltottakra és azon személyekre akik az elmúlt 180 nap során átestek a fertőzésen nem érvényes a kijárási tilalom!

A szabadban is védőmaszkot kell viselni a közterületeken azokon a településeken, ahol a 6 ezrelékes fertőzöttségi arányt meghaladták.

A határozat kimondja, hogy az adott település fertőzési rátájától függetlenül nyitva maradhatnak az iskolák, az oktatást csak azokban az osztályokban, illetve tanintézetekben kell az internetre költöztetni, amelyekben koronavírus-fertőzést diagnosztizálnak. Csak azokban az oktatási intézményekben térnek át teljes mértékben online oktatásra, ahol az osztályok 50 százalékában fertőzéses eseteket diagnosztizáltak. A tanulókat, pedagógusokat nyálmintából végzett gyorstesztekkel tesztelhetik.

A határozat megjelent a Hivatalos Közlönyben és hatályba is lépett.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.