fbpx

Elfogadta a Régiók Bizottságának szaktestülete Borboly Csaba környezetvédelmi javaslatait

Elfogadták Borboly Csaba három módosítójavaslatát a Régiók Bizottsága Környezetvédelem, éghajlatváltozás és energiaügy (ENVE) szakbizottságának szeptember 2-i, hétfői vilniusi ülésén.
 Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki egy éve tagja az Európai Unió helyi és regionális hatóságokat képviselő tanácsadó szervének, Az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra vonatkozó uniós stratégia és a Környezetbarát infrastruktúra – Európa természeti tőkéjének növelése című dokumentumot egészítette ki javaslataival, amit a testület elfogadott. Az elsőhöz fűzött javaslat, hogy a környezettudatos gondolkodást és nevelést elsősorban az éghajlatváltozásra kell fókuszálni. Borboly Csaba fontosnak tartja, hogy a helyi és a regionális önkormányzatok felelősséget vállaljanak a környezettudatos nevelés folyamatában. A Környezetbarát infrastruktúra című dokumentum esetében a Hargita megyei elnök sürgeti az erdőtulajdonosok működőképes egyesületeinek létrehozását, mert ezek hiánya akadályozza az egységes fejlesztési tervek megvalósítását, továbbá a középületek fából való építésének támogatását, ösztönzését szorgalmazza.
Ugyanakkor a szakbizottság nem fogadta el Borboly Csabának a Zöld könyv a környezetben található műanyag hulladékokkal kapcsolatos európai stratégiáról című véleménytervezetet érintő módosítójavaslatát, amely azzal egészítette ki a dokumentumot, hogy a lakosságnak tájékoztató és tudatosító kampányokat kell szervezni hulladékgazdálkodás témakörben főként azokban az EU-s tagállamokban, amelyekben a direktívákat nem teljesítik.
– Sajnálom, hogy ezt a szakbizottságbeli kollégák nem tartják fontosnak, de az októberi plenáris ülésig még lobbizok ennek érdekében, és szövetségeseket keresek az általam javasoltak elfogadtatására – nyilatkozta a Hargita megyei elöljáró.
Borboly Csabát a Romániai Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (UNCJR) 2012. szeptember 13-i ülésén választották a Régiók Bizottságának állandó tagjává. A szövetségben a megyeelnök az alelnöki tisztséget tölti be, az uniós testületben pedig a Környezetvédelem, éghajlatváltozás és energiaügy (ENVE), valamint az Oktatás, ifjúság és kutatás (EDUC) szakbizottságba választották be, ezekben tevékeny szerepet vállal tavaly októbertől. Tevékenységéről bővebb információ található a http://www.borbolycsaba.ro/tevekenyseg/regiok-bizottsaga/ honlapon.
A Régiók Bizottságának az a feladata, hogy az uniós jogszabályokkal kapcsolatos helyi és regionális álláspontokat érvényesítse, és ennek érdekében a bizottsági javaslatokat illetően jelentéseket (véleményeket) ad ki. A helyi és a regionális önkormányzatokat érintő kérdésekben (pl. foglalkoztatáspolitika, környezet, oktatás, közegészségügy), mielőtt uniós szinten döntés születne, a Bizottság, a Tanács és a Parlament köteles konzultálni a Régiók Bizottságával. Jelenleg 344 tagja és ugyanennyi póttagja van, akik az EU 27 tagállamát képviselik. A testületről bővebb információt találnak itt: http://europa.eu/about-eu/institutions-bodies/cor/index_hu.htm
Csíkszereda, 2013. szeptember 2.

 634 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...