fbpx
?????????????

Erdészeti Kutatási-Fejlesztési Központot avattak Gyergyószentmiklóson

Egy 2012-ben elkezdett projektből készült el a gyergyószentmiklósi Erdészeti Kutatási-Fejlesztési Központ, amelyet szeptember 21-én, szerdán adtak át. Az ünnepélyes eseményen Melles Előd, a Gyergyószentmiklósi Erdőrendészeti Hivatal vezetője köszöntőjében elmondta, nagy támogatást kaptak a Román Erdészeti és Tudományos Akadémia részéről, amely részt vett a pályázatban. Ennek értéke 7 900 000 lej, amiből az épületet és a központhoz szükséges berendezést vásárolták meg. Ez az új tudományos központ az első Romániában, amelyet magánintézmény hozott létre, hangzott el. Melles Előd azt is elmondta, hogy öt magánrendészet közreműködésével 70 000 hektár erdő tanúsítása folyik. Céljuk, hogy más bevételi forrásokra is szert tegyenek, ne csak a fa eladásával és a kiemelkedő tehetségű fiatal kutatók támogatásával, illetve hazavonzásával foglalkozzanak.

A rendezvényen jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Ion Munteanu, a Brassói Erdészeti Felügyelőség főfelügyelője, közbirtokosságok vezetői, polgármesterek és alpolgármesterek. Borboly Csaba szerint példaértékű a beruházás megvalósítása, büszke is erre, a megye gazdaságára nézve ugyanis óriási lehetőség, új dimenzióba helyez számos problémát.

– A gyergyói erdészetnek ez az innovatív hozzáállása Hargita Megye Tanácsa számára maximális partnerséget jelent az elkövetkezőkben. Tudom, milyen sok kínnal, keserűséggel jár egy uniós pályázat kivitelezése, ezért ez most óriási elégtétel és öröm lehet mindenki számára. E kutatási központ eredményei segíthetnek a jó döntések meghozatalában – jelentette ki a megyeelnök, aki beszéde végén átadott Melles Elődnek egy székely zászlót és egy emlékplakettet.

Az elöljáró, kihasználva az alkalmat, hogy jelen voltak a közbirtokosságok vezetői, segítségüket kérte a hétvégén leégett atyhai templom újjáépítéséhez.

Csíkszereda, 2016. szeptember 21.

 585 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...