fbpx

Erősítjük a testvérmegyei együttműködést

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyével nem először szervezünk konferenciát az egyházi értékek, a vallásos turizmus mentén – másfél évvel ezelőtt Csíksomlyón találkoztunk, akkor a nemzeti kegyhelyeinkről, a hit és az identitás összefonódásáról beszéltünk.

Örülök, hogy közös konferenciáink sora folytatódik, mert ilyen alkalmakkor mindamellett, hogy lehetőségünk van elgondolkodni azon, hogy mi mindennek építettünk alapot az elmúlt években, új irányokat is szabhatunk, azt is meghatározhatjuk, hogy merre érdemes haladnunk a jövőben, közösen.

Szent László királyról ma már sok minden elhangzott: Szépvízen és Csíksomlyón különösen, de Erdély-szerte, és az egész Kárpát-medencében több szálon kötődünk a határvédő királyhoz, a lovagkirályhoz. Gyerekeink egyre több, a nevéhez fűződő legendát ismerhetnek meg, olyan példaképpel találkozva általuk, amelyet bátran követhetnek.

Vitathatatlan, hogy a történelmi és a vallásos zarándoklat reneszánszát éljük, hiszen évről évre egyre többen érkeznek megyénkbe a csíksomlyói búcsúra, egyre többen járnak a Mária úton, és azáltal, hogy tavaly Ferenc pápa is ellátogatott Csíksomlyóra, egyre több hívő ember számára válik ez a vidék, az itt élő közösség, és évezredes értékeken alapuló identitásunk iránytűvé a világban.

Nemcsak értékeink, illetve hitünkhöz és hagyományainkhoz való ragaszkodásunk nyitott az elmúlt évtizedekben új dimenziókat előttünk, hanem az is, hogy ezen az úton egy ideje már közösen járhatunk: egy nemzetként, határoktól függetlenül.
Ez az örökség azonban csak akkor maradhat élő, akkor adhat új célokat és mutathat irányt számunkra, magyar emberek számára a jövőben is, ha őrzői maradunk. És ami ennél is fontosabb, ha képesek vagyunk ERRE az erős alapra építeni jövőnket.
Ha ezt az örökséget nemcsak vigyázzuk, hanem felelős közösségi vezetőkként mindent meg is teszünk annak érdekében, hogy fejlesszük és építsük ezt a vidéket, akkor teszünk eleget küldetésünknek, akkor tudjuk évezredes értékeinken alapuló hitünket, kultúránkat és identitásunkat átadni gyermekeinknek, unokáinknak is.

Hargita Megye Tanácsánál ezért dolgozunk. Ezért fordítunk hatalmas összegeket Hargita megye fejlesztésére és egész Székelyföld népszerűsítésének támogatására, az itt élő közösség kultúrájának, hagyományainak, értékeinek és hitvilágának megőrzésére, megerősítésére.

Tisztelettel köszönjük a magyar kormány támogatását, testvérmegyéink segítségét. Biztosíthatom Önöket: Hargita megye Tanácsának céljai nem változtak. Ezután is azon fog dolgozni, hogy a jövőt építsük itthon, szülőföldünkön!

Testvérmegyei együttműködés Székelyfölddel Szent László öröksége jegyében  program keretében tartott konferencián elhangzott beszédem, 2020. február 20., Szépvíz

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.