www.borbolycsaba.ro

Értéket képvisel a nemzetközi Gyimesi Tánctábor

Szombaton este ért véget az immár komoly múlttal rendelkező XXI. Gyimesi Tánctábor, amely idén több mint 200 érdeklődőt vonzott Gyimesközéplokra.

A tábort a Tiszta Forrás Alapítvány, a Csángó Ifjak Középloki Közössége, a Gyimesközéploki Önkormányzat, és a Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Hargita Megyei Kulturális Központ szervezte.

Az egy héten át zajló tábort, ahol több mint hatvan tanár segítette a népi kultúra iránt érdeklődők kibontakozását, szombaton este gálaműsor zárta a helyi kultúrotthonba.

A záróeseményre ellátogató Borboly Csaba megyeitanács-elnök elismerően szólt a nemzetközi hírnévre szert tett táborról.

– A Gyimesi Tánctábor teljesíti a magyar nemzet kultúrájának, értékeinek újrateremtését, és értékmentő tevékenységet folytat. Ugyanakkor a gyimesi fiatalokban megerősíti a szülőföldhöz való ragaszkodást, hisz büszkék lehetnek településükre, amely ilyen rangos eseménynek ad otthont. A tábornak köszönhetően egy erős kötődés alakulhat ki, amely itthon tartja és hazahívja a fiatalokat, még ha nehezebb is itthon boldogulni – véli Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Másrészről a nemzetközi tánctábor a máshonnan érkezőket a táj szépségével ragadja magával, és visszavágyódnak újból és újból.

– Bízom benne, hogy a tábor résztvevői sokakat elfognak hívni az érintetlen táj és a jó vendégfogadók miatt és így az év minden szakában megkerülhetetlen turisztikai célponttá válik a Gyimesek-völgye – fogalmazott a megyeitanács-elnök, aki gratulált a szervezőknek és a községnek, továbbá az oktatóknak és a résztvevőknek, hogy a térség jó hírnevét öregbítik és messzire viszik.

Csíkszereda, 2017. július 30.

513 total views, 2 views today

Hozzászólások
Loading...