EU-s támogatástól esik el Hargita Megye Tanácsa idén is a jelentkező helyi vállalkozók hiányában

Hargita Megye Tanácsa évek óta igyekszik a gyerekeknek szóló iskolai programban lehetővé tett szolgáltatások közbeszereztetését, amelyre tejfeldolgozással vagy állattartással foglalkozó helyi vállalkozók jelentkezhetnek. A programra kormány alap és az európai mezőgazdasági alap biztosít forrást. Célja az iskolás gyerekek megismertetése a mezőgazdasági tevékenységgel, amely során tejfeldolgozó üzemeket, állatfarmokat látogatnak meg. A kiírásra, amely kilenc kistérségre (lot) van meghirdetve idén sem sikerült nyertest hirdetni.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke sajnálatát fejezte ki, hogy egy ilyen program, amelyre külső források hívhatóak le minden évben elbukik. – A Kiskertész és Mintagazda programunk évről-évre bővül és egyre közkedveltebb lesz. Ebből is látszik, hogy a mezőgazdaság iránt nagy az érdeklődés, az iskolások körében is. Ez a program pedig nagyszerűen kiegészítené ezen, két kezdeményezésünket, annál is inkább, hogy erre EU-s források is lehívhatóak. Nagy lehetőségtől esnek el a gyerekek, amennyiben a jövőben a termelőkkel, állattenyésztőkkel nem tudunk közös megoldást keresni a problémára – hangsúlyozta Borboly Csaba, hozzátéve, hogy várják a termelők, állattenyésztők és szolgáltatók észrevételeit, hogyan módosítsák a kiírást, hogy a programot mindenki számára hasznosan gyakorlatba ültethessék.

Csíkszereda, 2019. január 21.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.