Nagypályás felkészülési labdarúgótornát tartott augusztus 14-én a Kápolnásfalu 2008 Sportegyesület Kápolnásfaluban. Ez alkalommal adták át azokat a tréningrendeket is, amelyek beszerzésére is Hargita Megye Tanácsa kiírásán pályázott az egyesület. A labdarúgótorna megszervezését és a felszerelések beszerzését összesen ötezer lejjel támogatta a megyei tanács.
A vasárnapi eseményen jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is. A megyeelnök úgy nyilatkozott, a megyei tanács támogatási rendszere a legjobb helyekre juttassa el a segítséget. – Itt is látszik, hogy akár nehéz körülmények között, a községtől távol, egy domb tetején kell játszanak, de mégis áldoznak a sportéletre időt és energiát. Mindezt tetézi az, hogy a közösség is támogatja a sportolókat, komoly szurkolótábort tudhat maga mögött a csapat. Ez azt jelenti, hogy „kalákában” zajlik a sportélet, a foci. Ehhez kell a továbbiakban is együttműködjünk, hisz megéri – mondta Borboly Csaba. Hozzátette: fontosnak tartja a sporttevékenységek támogatását, amelyeknek a közösségteremtő erejük mellett egészségmegőrző szerepük is van. Továbbá fontosnak tartja a sporttehetségek gondozását, hiszen meggyőződése, hogy a fiatalokat az itthon maradásra késztetheti, ha felkarolják őket törekvéseikben, és megtapasztalják a csapathoz tartozás élményét.
A Kápolnásfalu 2008 Sportegyesületet évről évre támogatja Hargita Megye Tanácsa, mondta Both Lajos programfelelős. Hozzátette: a jövőben is igyekeznek kihasználni a megyei tanács programja által nyújtott lehetőséget, hiszen ezen pályázatoknak köszönhetően tudják fejleszteni a csapatot.
A kápolnási sportszerető emberek egyik legfontosabb igénye és álma, hogy legyen majd legalább egy kisebb méretű sportcsarnok vagy pálya, hisz az nemcsak a focicsapatnak lenne nagy segítség, hanem lehetőséget biztosítana minden sportolni szeretőnek Kápolnásfaluban.
Hargita Megye Tanácsa pályázatairól és programjairól az alábbi linken tájékozódhatnak: http://hargitamegye.ro/hargita-megye-tanacsa/palyazatok-projektek/aktiv-palyazati-kiirasok.html
Csíkszereda, 2016. augusztus 15.