fbpx

Felszentelték a hidegségi egyházközség új adminisztrációs székhelyét

Felszentelték Hidegségen az egyházközség adminisztrációs központját csütörtökön, november 5-én. A komplexumot, melyben helyet kapott a kápolna és a ravatalozó is, Hargita Megye Tanácsa egyházaknak szóló pályázatán keresztül 90 ezer lejjel támogatta. Tamás József püspök szentelte fel az épületet, melynek védőszentjéül Szent Imre herceget választották. Az ünnepi szentmisét követően Szilveszter Imre-Gábor plébános megköszönte a nagy számban összegyűlt hívek előtt a hozzájárulást és segítséget, mint mondta a hidegségiek összefogása nélkül nem épülhetett volna fel a székhely, mindezek mellett megköszönte a megyei tanács támogatását is, mely nagyban hozzájárult a munkálatok időbeni elkészültéhez. Csillag Péter megyei tanácsos ugyanakkor a plébános érdemeit emelte ki, aki összefogta az embereket annak érdekében, hogy a település hívei számára elkészülhessen a templom.

A felszentelési ünnepségen jelen lévő Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint a többségében adakozásból felépült központ bizonyítja, hogy szükség van a templomainkra.

– A hidegségiek azért építettek templomot, mert hisznek abban, tudják azt, hogy ennek köszönhetően nem távolodunk el egymástól. Ahhoz, hogy az emberek vigyázzanak egymásra, tudjanak egymáson segíteni a bajban szükség van az iskolák mellett a templomainkra is.

Csíkszereda, 2015. november 5.

 413 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...