fbpx

Fontos a gazdaság területén is az utánpótlás nevelése Székelyföldön

A csíkszeredai Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kara által megszervezett 12. Nemzetközi Gazdasági és Üzleti Konferencia megnyitóját tartották június 5-én, pénteken az egyetem nagy aulájában, ahol Makó Zoltán dékán és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntötte a résztvevőket.

Borboly Csaba Önkormányzatok és vállalkozói szféra közötti kapcsolat erősítése témában fejtette ki véleményét, rámutatva a megyei tanács külföldön feldolgozásra kerülő faexport elleni küzdelmére, a közbirtokosságok hasznosságára és segítőképességére, a székely termék fontosságára és az önkormányzatok általi támogatottságára, valamint a szakképzés erősítésének szükségességére.

– Nagyon fontosnak tartom a gazdasági utánpótlás nevelését Székelyföldön. A helyi gazdaságban kulcsszerepe van a Sapientiának, amely olyan szakembereket képez, akik később vállalkozók, majd vezetők lesznek, ösztönzést érezve arra, hogy itthon maradjanak és itt vállalkozzanak, itt éljenek – mondta Borboly Csaba.

A megyeelnök kiemelte, a székelyföldi régió gazdasági fejlődését ugyanakkor abban látja, ha a kis- és középvállalkozások összefognak, önépítő gazdálkodást folytatnak. Követendő példaként említette a keresztúri tejgyárat, ahol a gazdák összefogásával olyan vállalkozás jött létre, amely jövedelmet, kedvező nyersanyagfelvásárlási árat tud biztosítani a vidéki gazdáknak. A megyei tanács jogi lehetőségei korlátozottak a vállalkozások támogatása terén, viszont az önkormányzatok segítségével olyan programokat hoz létre, mint a kalákakezdeményezés, vagy a Kisfalu-program, amelyek sikeressége kizárólag az együttműködésen múlik, viszont gazdasági és turisztikai fejlődést eredményez.

A konferencián június 5–6-án számos hazai és magyarországi gazdasági szakember tart plenáris előadást.

Csíkszereda, 2015. június 5.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.