Francia vendégek idegenforgalmi sikereikről számoltak be Csíkszeredában
A franciaországi Vienne megye idegenforgalmának fellendítéséről tartottak előadást az onnan érkezett vendégek október 16-án, szerdán a csíkszeredai megyeházán, a Hargita Megye Tanácsa által szervezett nemzetközi turisztikai konferencián. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke, aki idén tavasszal tapasztalatcsere céljával ellátogatott a francia partnerekhez, felvezetőjében hangsúlyozta, hogy az ottani jó példából mindent nem lehet és nem is kell egy az egyben lemásolni, de sokat tanulhatunk tőlük.
– Hargita megyében készültek turisztikai pályázatok, létesültek irodák, eurómilliókat költünk népszerűsítésre, de nem igazán látni a hatását, nem nőtt a vendégéjszakák száma. Pénzünk van, tenni akaró embereknek sem vagyunk híján, de valami hiányzik a hatékonyság eléréséhez. Mi lehet az? Erre a kérdésre keressük a választ – mondta a megyeelnök a jelen lévő vállalkozóknak, önkormányzati vezetőknek, szakértőknek.
Elsőként Korodi Szabolcs építész tartott előadást. Bemutatta a Hargita Megye Tanácsa megrendelésére elkészített Hargita-hegységi övezeti rendezési tervet, amely a több közigazgatási területen elhelyezkedő települések – Szentimrei Büdös, Hargitafürdő, Madarasi Hargita, Homoródfürdő – egységes turisztikai fejlesztését célozza. A terv másfél éves konzultáció után készült el, és az említett térségben négy évszakos idegenforgalmat szeretnének megvalósítani, az erdő- és vadgazdálkodás összehangolásával, sajátos arculattal, különféle turisztikai igények kielégítésével, összefüggő rendszerek kiépítésével. Ennek egyik lényeges eleme lenne a sportturizmus fellendítése, amihez 50–60 kilométeres sípályát kell kialakítani több szakaszban, a következő tíz–húsz évben.
A Vienne megyeiek részéről Dominique Reant, a Vienne megyei turisztikai ügynökség elnöke és Hughues Lallemand, az ügynökség igazgatója volt jelen. Dominique Reant rövid felszólalásában az összefogás szükségességét hangsúlyozta, amit esetükben eredményesnek bizonyult, hiszen szinte a nulláról indultak, és virágzó idegenforgalmi ágazatot fejlesztettek, ami nem sikerült volna az érintett szereplők együttműködése, folyamatos, kitartó munkája nélkül.
Amint azt Hughues Lallemand igazgató részletes előadásában ismertette, Vienne megye Franciaország közepén található, amelyen korábban csak átutaztak a turisták ismertebb turisztikai célpontok felé. Nem volt hírneves vidék, ezért „kitaláltak” turisztikai vonzerőket. A megyei tanács kezdeményezésére, a megye helyi közösségeivel együttműködve megalkották a Futuroscope programot, amely turisztikai robbanást idézett elő a térségben, általa évi 1,7 millió látogatót vonzanak, összesen viszont évente 4,7 millióan látogatnak a megyébe, és több mint tízezer állandó alkalmazott dolgozik az ágazatban. A Futuroscope révén létrehozták a Központi Parkot, amely a Párizs melletti EuroDisney után a leglátogatottabb szórakozóközpont. Korábban a látogatók öt percig nézelődtek a környéken, aztán továbbálltak. Ennek megváltoztatása érdekében úgymond helyeket találtak ki, turisztikai célpontokat, állat- meg kastélyneveket adva ezeknek. Mindebben alapvető szerepet játszott a kereskedelem és a kommunikáció összehangolása. További terveik között szerepel egy úszó falu létrehozása, várhatóan a jövő évben, a horgászni vágyók számára, akik a családjukat is oda vihetik, nagyszülőket, gyerekeket, akár egész szünidőre.
Hughues Lallemand elmondta azt is, hogy nagyon sok magánszemély szeretett volna bekapcsolódni a Futuroscope program finanszírozásába, de inkább állami segítségre támaszkodtak, és európai alapokat is sikerült bevonniuk. A szakember szerint a sikeres turizmus megteremtéséhez fontos a gazdag gasztronómiai kínálat, valamint a hatékony internetes kommunikáció, a média. Hargita megye kapcsán azt észrevételezte, hogy egységes kommunikáció szükséges, a szereplőknek össze kell fogniuk, és ehhez kapcsolódóan fejleszteni kell a weboldalakat. Csodálatos vidék a Hargita megyei, de ez nem elég, mondta Lallemand: a szálloda- és panzió-, illetve vendéglőtulajdonosok, sportpálya- és kalandpark-működtetők közti összefogásra van szükség.
Borboly Csaba ehhez hozzáfűzte, hogy Vienne megyében a fent említett összefogás tanúja volt, és nálunk is erre lenne szükség. Megyénkben a különböző szereplők, a honlapok készítői nem kommunikálnak egymással, míg a Vienne megyeiek közösen napi 24 órás turisztikai tudakozót működtetnek, amelynek a diszpécsere meggyőzi az érdeklődőt arról, hogy érdemes odautazni. A franciaországi mintát követve a Hargita megyei szállásadóknak is tudniuk kellene egymás foglalásairól, hogy helyhiány esetén átirányíthassák a vendéget, akit ezzel a rendszerrel nem engednének ki a megyéből – ez kellene legyen a közös cél, hogy a látogatók minél több pénzt hagyjanak nálunk, összegzett a megyeelnök, aki reményét fejezte ki, hogy a francia partnerekkel tovább fejlesztik kapcsolataikat, és virágzó együttműködés alakul ki Hargita és Vienne megye között.
Csíkszereda, 2013. október 16.