fbpx

Székelyföldi Akadémia Zetelakán

Vienne megye küldöttségének tagjai október 15-én, kedden délután részt vettek a Hargita Megye Tanácsa által vidéki értelmiségieknek szervezett előadás-sorozat, a Székelyföldi Akadémia rendezvényén. A felkért előadókat és a hallgatóságot Nagy Attila polgármester köszöntötte, majd első előadóként Márton István, Hargita Megye Tanácsa Vidékfejlesztési Egyesületének igazgatója a fenntartható erdőgazdálkodás kapcsán osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel, elvi megközelítésként kiemelve, hogy az erdő évszázadok óta egy biztos megélhetést biztosított az itt élő embereknek, családoknak, a mai székelyföldi valóság paradigmájában pedig élenjáró közbirtokosságnak értékelte a zetelakit, ez pedig abból a felfogásból ered, ahogy gazdálkodik erdeivel és legelőivel. Második előadóként Borboly Csaba megyeelnök a közösségi összefogás, a párbeszéd, a közösségépítés fontosságát hangsúlyozta, ezeket a vidék- és régiófejlesztés problémáira is rávetítve és a közös előrehaladás elengedhetetlen feltételeiként jelölve meg. Az egymás ellen fordulás helyett az egymáshoz fordulás útját kell választanunk, hangsúlyozta.

– Eleinktől is kell tanulnunk, például a kaláka szellemét, amit a megyei tanács a hónap elején gyakorlatba is ültetett, felkérve a helyi közösségeket, hogy iskoláink, óvodáink rendbetételéért szervezzünk kalákát, ugyanakkor a mások jó példáira, megvalósításaira is oda kell figyelnünk, azokból el kell lesnünk, ami vidékünkön is hasznosítható – jelentette ki az elöljáró, majd átadta a szót a vienne-i küldöttségnek.

Dominique Réant és Hugues Lallemand rögtönzött előadásuk során elsősorban csodálatukat fejezték ki az előadás-sorozatot megelőző rövid egyórás ivói látogatásukon látott gyönyörű tájak, a panziók sokasága, valamint a gyorsan megtapasztalt jellegzetes székely vendégszeretet kapcsán, majd röviden felvázolták, hogy a természetes turisztikai látványosságokat nélkülöző megyéjüket hogyan sikerült mintegy 30 év munkájával idegenforgalmi szempontból felfuttatni – kiemelve, hogy a megye egész területén megannyi, a helyi értékekre, jellegzetességekre épülő turisztikai beruházást eszközöltek, amelyek mind-mind a megyéjük turisztikai vonzerejét erősíti.

– Önöknek, a zetelakiaknak és a megyevezetésnek is ezt ajánljuk: a gyönyörű tájaikra, értékes hagyományaikra alapozva építsenek ki egy turisztikai rendszert, amellyel idecsalogathatják a más tájakon lakó vendégeket, az elégedett turista pedig a legjobb reklámhordozó, mindig elmondja, hogy hol érezte jól magát – mondták el a Vienne megyeiek.

Csíkszereda, 2013. október 16.

 722 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...