Gálakoncerttel zárult az Alcsíki Fúvostábor
Hatodik alkalommal szerveztek Csíkszetmártonon fúvóstábort, amelyen idén több mint hetvenen vettek részt. A tíznapos oktatótábor záró eseményeként szombaton, július 15-én a táborozók gálakoncerten mutathatták meg a tanultakat. Gergely András polgármester és a tábor ötletgazdája szerint olyan tudás birtokába kerültek a résztvevők, amelyre a jövőben lehet alapozni. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, hogy fontos a közösségépítő jelleget erősíteni a zenén keresztül is, amelyben a megyei tanácsnak is nagy felelőssége van. Mint mondta még inkább oda kell figyelni, hogy a Hargita Megyei Népművészeti Iskolán keresztül még erősebben, még határozottabban segítsék, hogy Alcsíkon is a fiatal tehetségek a megfelelő oktatásban részesüljenek.
– A fúvós zenekarok egy-egy település életében a bánat eloszlatásában és az öröm erősítésében tud segíteni. Arra bíztatok minden fiatalt, hogy vegyenek részt ezekben a zenekarokban. Másik oldalról pedig még nagyobb védő hálót kell kiépítenünk, hogy az oktatás, a szakszerű felkészítés erősítést kapjon – tette hozzá a megyeelnök.
Csíkszereda, 2017. július 15.