fbpx

Ha ma nem tudunk tenni a fiatalokért, akkor mikor?

Nehéz időszakon vagyunk túl, amelyben a megpróbáltatás, a szabadságjogaink korlátozása, a vírus okozta súlyos betegségek közösségeinket megviselték, korlátozták. Embert próbáló időszak volt, nagy erőre volt és van továbbra is szükség, hogy vigyázni tudjunk. Odafigyeltünk az idősekre, a gyermekekre, a fiatalokra, és köszönet jár mindazoknak, akik ebben a hősies munkában részt vettek: az egészségügyben, a helyi közigazgatásban, a kormányzásban.

Hiszem, hogy ezt a munkát folytatni kell mindaddig, amíg le tudjuk küzdeni a jelenlegi kihívást. De minden nehézség közepette, akár a személyes, családi életünkben, akár a munkahelyen, akkor tudunk jó hangulatban, mosolygósan, több erővel és kitartással továbblépni, ha van, mire feltekintenünk, ha látunk eligazodási pontokat. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egy ilyen pont, és látva az akkori hőstetteket, kihívást és erőfeszítéseket, amelyekkel a felmenőink válaszoltak a nemzet hívására, elmondhatjuk, hogy mellettük a jelen gondjai eltörpülnek.

Szerencsés nemzet vagyunk, amelynek ilyen kiemelkedő pontjai voltak a történelmében. Hiszem azt, hogy ezt csak együtt, közösségben és kitartással lehet megélni. 1848. március 15-én Széchenyi István a naplójában azt írta, hogy bár nem ért egyet a két Lajossal – Batthyányval és Kossuthtal –, nincsen helye vitának, egységesen kell felállni, harcolni és dolgozni. És én azt mondom itt, a Nyerges-tetőn, hogy Csíkban nincs helye a vitának – sem a megyében, sem Székelyföldön. Mert ha Gál Sándor és csapatának bármely tagja az önös érdekeit próbálta volna érvényesíteni, ma tudnánk-e ennyire őszintén, nyíltan, tiszta szívvel ünnepelni? A székelyföldi magyarság és az itt élő többi nemzet érdekében összefogásra van szükség, közös munkára, túl kell lépni kisstílű viselkedéseken, sértődéseken, bántásokon, mert akkor van jövő, ha van közös jövőkép.

És igen, jó magyarnak lenni! Ha szétnézünk a Kárpát-medencében, mindenki büszkén vállalja magyarságát, ma, amikor van egy olyan kormány Budapesten, amelyre támaszkodni tudunk, és kérhetjük az együttműködését. Ma, amikor Felvidéktől Vajdaságig együtt tudjuk énekelni himnuszainkat, akkor igenis van bizakodás, és van jövő. A ’48-as forradalom idején is, akárcsak ’56-ban és ’89-ben, a fiatalok voltak, akik elöl vitték a zászlót. Feltehetjük a kérdést, vajon miért. Miért nem a velem egykorúak vagy a nálam tapasztaltabbak, miért nem a szépkorúak álltak a sor elejére? A válaszom: azért, mert a fiatalságban van erő, akarat, kreativitás, van egy olyan ambíció, ami megtart minket.

Hiszek abban, hogy a mi legnagyobb feladatunk ma, 2021. március 15-én az, hogy a jelenben is gondolkozzunk a fiatalokkal, hogy azoknak, akik nem tudnak itthon boldogulni, teremtsünk lehetőséget összefogással, mindenki tegyen érte a maga helyén. Ma van egy megerősített parlamenti képviselet, részt veszünk a kormányzásban – ha ma nem tudunk tenni a fiatalokért, akkor mikor? Arra kérek mindenkit, azon dolgozzunk, hogy a csíki, a térségbeli, a székelyföldi jövőkép mindannyiunk számára azt jelentse, hogy jó itthon magyarként élni.

 

A Nyerges-tetőn, 2021. március 15-én elhangzott beszéd szerkesztett változata.

 924 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...