Hargita megye költségvetésén dolgoznak
Az idei költségvetés prioritásait beszélték meg Hargita Megye Tanácsa RMDSZ-frakciójának január 9-i madéfalvi ülésén. Terítékre kerültek a 2015-ös év legfontosabb beruházásai és programjai, illetve ezek költségvonzata.
Eddig az áfa és a jövedelemadóból visszaosztott összeg 20 százalékát a megyei tanács osztotta le a településeknek fejlesztésre, ezt a hatáskör idéntől a pénzügyhöz került. A költségvetésre vonatkozó konkrét összegek a jövő hétre várhatók, hangzott el az ülésen.
– Szeretnénk időben felkészülni az elkövetkező időszakra, ezért a frakció már most azon dolgozik, hogy minél hamarabb lehessen elfogadni a megye költségvetését. Az új költségvetési törvény módosításainak következtében elég sok változás lesz idén, ezért fontos a felkészülés, hogy előzetesen mindent részletesen megvizsgáljunk és átbeszéljünk – mondta az ülés kapcsán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Csíkszereda, 2015. január 9.