fbpx

Hargita Megye Közszolgálatáért díj Gyergyóremetének

A hétvégén megrendezett Gyergyóremetei Falunapok kiemelkedő eseménye volt július 13-án, vasárnap délelőtt a szentmisét követően a 322-es integrált vidékfejlesztési pályázat záró ünnepsége a műfüves focipályán.

A jeles alkalmon részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Barti Tihamér alelnök, Petres Sándor alprefektus, Tánczos Barna szenátor, Moldován József parlamenti képviselő, Bende Sándor, a Gyergyó Területi RMDSZ elnöke, valamint Márton László Szilárd Gyergyócsomafalva polgármestere.

A projektnek, amely hét fő elemet foglal magában az összértéke 12 402 000 lej, az önkormányzat 300 000 lejes önrésszel járult még hozzá. A megvalósításokat Laczkó-Albert Elemér polgármester ismertette: több mint 8 kilométer utat javítottak fel, rendbehozták a műfüves sportpályát és a körülötte lévő teret, bővítették a település víz- és szennyvízcsatorna hálózatát, felújították az alszegi óvodát, a tejporgyári iskolát és a három csoportos napközis óvodát, ugyanakkor egy haszonjárművet vásároltak, amivel a falugondnok kiszállítja az ebédet. Ezen kívül népi hangszereket vásároltak és székely ruhákat készítettek, így fellendült a népzene oktatás a faluban. „Vigyázzunk mindenre, mintha a sajátunk volna, hogy sokáig szolgálja Remete és a remeteiek javát” – kérte a jelenlévőket Laczkó-Albert Elemér polgármester.

Borboly Csaba megyeitanács-elnök örömének adott hangot, hogy a csomafalvi és a remetei polgármester kölcsönösen megtiszteli egymást a közösség számára fontos ünnepeken. Ez is azt bizonyítja, hogy a közösség jól teljesít és összhang uralkodik.

„A mai napon is az látszik, hogy van erő. Azt gondolom, hogy ott ahol van befogadás, képesek vagyunk egymást elfogadni, keresni egymásban a jót, képesek vagyunk a munkát, a tehetséget segíteni, ott van erő. Látható, hogy itt nem cirkusz volt, hanem munka folyt. A tudatos, egymásra építkező munka, az egymás kezének a megfogása segít elő az ilyen eredményeket” – hangsúlyozta Borboly Csaba, aki az egymásra figyelés fontosságát emelte ki. „Mi sose voltunk kormányon vagy ellenzékben száz százalékosan, hanem mindig a magyarság érdekeit védtük” – fűzte hozzá a megyevezető.

Hargita Megye Tanácsa  a Hargita Megye Közszolgálatáért díját adományozta a Gyergyóremetei Polgármesteri Hivatalnak, amelyet Borboly Csaba tanácselnök Bende Sándor területi elnökkel közösen nyújtott át a település vezetőjének a kiemelkedő közigazgatási tevékenységért, amellyel hozzájárultak a megye fejlődéséhez, hírnevének öregbítéséhez.  „Gyergyóremete Hargita megyéért sokat tett és tesz, élen jár és példát mutat, példaértékű lehet sokak számára” – méltatta a települést Borboly Csaba.

Tánczos Barna szenátor köszöntőjében rámutatott, ez az alkalom az elmúlt évek fáradságos munkájának az ünnepi pillanatait, mint a kenyérszelés az aratás után. Az RMDSZ országos vezetése nevében a szenátor oklevelet nyújtott át, Kelemen Hunor szövetségi elnök a Fejlődő közösség díjat adományozta Gyergyóremete önkormányzatának az európai uniós pályázatok által sikeres településfejlesztést végző példaértékű munka elismeréseként.

A műfüves sportpályát rendhagyó módon avatták fel: tizenegy csapat összesen 32 mérkőzést játszott 2014 percen keresztül. A 33 óra és 56 perc folyamatos játék  vasárnap fél 11-kor ért véget, a 98 játékos 608 gólt lőtt összesen. Az ünnepség végén a település és a megye elöljárói díjazták a sportolókat.

Csíkszereda, 2014. július 13.

 670 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...