fbpx

Hargita megye sajátosságait, vonzó arculatát kell bemutatnunk

Több alkalom nyílik idén arra, hogy országos és nemzetközi szinten is megmutatkozzon Hargita megye, ezért fontos, hogy az ide érkezők milyen benyomással távoznak a térségből. A megyei utak javítása és a megyei tanács nemzetközi tevékenységei mellett, ezek a kérdések kerültek terítékre Hargita Megye Tanácsa február 28-i soros ülésén.

Történelmi eseményre készül a térség, és ez nem más, mint Ferenc pápa június 1-i csíksomlyói látogatása. Az esemény fontos Hargita megye és a közösség számára, ahogy Borboly Csaba megyeelnök többször fogalmazott, Székelyföld legnagyobb kalákája lesz az eseményre való felkészülés. Bodó Márta és Oláh Zoltán, a szentatya csíksomlyói látogatását előkészítő bizottság sajtófelelősei részt vettek Hargita Megye Tanácsa februári soros ülésén, akik Jakubinyi György gyulafehérvári érsek köszönetét továbbították a testületnek a szervezésben tanúsított pozitív hozzáállásért, és a jó együttműködés reményét fejezték ki, hogy méltó házigazdái lehessünk az eseménynek.

A testület megszavazta a 127-es jelzésű megyei út beavatkozási munkálatainak engedélyét (DALI). A Gyergyóditró és Gyergyótölgyes közötti, közel 22 kilométeres szakasz felújítását, a tervek szerint, négy szakaszban írják ki közbeszerzésre. Borboly Csaba elmondta, fontos a két térség összekötése, és hogy Hágótő lakói jó úton jussanak el Gyergyótölgyesre. A megyei tanács elnöke ugyanakkor kiemelte, a teljes út felújítása 50 millió lejes beruházás, és szükség van a községvezetés segítségére is, hogy tudjanak kormánytámogatást lehívni a munkálatokra. Mint említette, az Országos Helyi Fejlesztési Programban (PNDL) korábban elutasították a pályázást. A beruházásról még több információ a beruhazasok.hargitamegye.ro oldalon olvasható.

Hétvégén, március 1–2. között kerül sor a megye egyik legrangosabb rendezvényére, a Megyei Farsangbúcsúztatóra, amelynek idén Csíkszentdomokos ad otthont, és amelyre számos jeles vendég és közel harminc újságíró érkezik. A vendégek fogadásába bevonják a tanácsosokat is, hiszen fontos, hogy az ide érkezők jó benyomással távozzanak a megyéből, mondta Borboly Csaba. Hozzátette: Hargita Megye Tanácsa számos nemzetközi tevékenységben vesz részt, ebbe aktívan bekapcsolódnak a testület tagjai is, a hatékony munkavégzés érdekében munkacsoportokat alakítottak.

Egyed Árpád főjegyzőtől ünnepélyes körülmények között is elköszönt a testület, aki megköszönte a közös munkát, és mint mondta, már holnaptól tudományos területen tevékenykedik tovább. A mai üléstől a megbízott főjegyzői tisztséget Vágássy Alpár tölti be.

Csíkszereda, 2019. február 28.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.