fbpx

Hétvégén rendezik meg a VII. Székelyföldi Lovas Ünnepet

Hetven program közül válogathat a közönség a hétvégén, szeptember 20–21-én Gyergyószentmiklóson megszervezett VII. Székelyföldi Lovas Ünnepen – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet a rendezvény helyszínén tartottak a szervező Krigel Sport Klub, valamint a társszervező Hargita Megye Tanácsa és Gyergyószentmiklós Polgármesteri Hivatalának vezetői szeptember 17-én, szerdán. Bajkó Tibor, a Krigel elnöke kiemelte, hogy a hetven programból tizenegy állandó jellegű, és a fogathajtás meg díjugratás mellett idén sem hiányzik a lovas meg kutyás show, kaszkadőrmutatvány, kutyakiállítás, huszárbemutató, haditorna, lovasíjászat és a polgármesterek versenye.Bajkó Tibor külön megköszönte a helyi és megyei tanács támogatását, amelyek nélkül nem jöhetne létre ez a rendezvény, ugyanakkor a rengeteg, szám szerint 190 vállalkozónak az ügy mellé állását – a széles körű összefogást mutatja, hogy a gyergyói-medenceiek mellett csík-, udvarhely- és háromszékiek, Maros és Kolozs megyeiek, továbbá magyarországiak is a támogatók sorába álltak.

– Ez talán az első év, amikor megkeresés nélkül is jelentkeztek támogatók. Egy rendezvény akkor lehet sikeres, ha mindenki magáénak érzi: a támogatók, a szervezők, a nézők és a versenyzők egyaránt – hangsúlyozta a Krigel elnöke, aki szerint Székelyföld értékeit mutatják meg ezzel a rendezvénnyel. Megköszönte a sajtó segítségét a népszerűsítésben, és kijelentette: bízik benne, hogy a lovaspálya a hétvégén benépesül.

Borboly Csaba megyeelnök gratulált Bajkó Tibornak és csapatának ahhoz, hogy az idén is országos bajnokságot nyert fogathajtásban.

– Egy bajnok által szervezett esemény csakis a legrangosabb lehet ebben a sportágban országos viszonylatban. A Székelyföldi Lovas Ünnep talán a legprofibb Romániában, amelynél a szakmaiságon van a hangsúly. A 70 program bemutat minket, hagyományainkat, gyökereinket, az ember és természet harmóniájának példáit. Bízom benne, hogy nagyon sok gyermek és felnőtt látogat el idén is a lovas ünnepre. Reményeim szerint a térség vendéglátónak is bevételt jelent a lovas ünnep. A helyi és megyei önkormányzati hozzájárulás minimális a gyergyóiak munkájához képest, amely példa nélküli az országban. Az autonómiának ez az egyik fokmérője, hogy 190 vállalkozó összefogott, nem várta, hogy valaki majd megoldja a feladatot Bukarestből vagy Brüsszelből. Közösségépítő ereje van ennek a rendezvénynek, és ha autonómiáról beszélünk, azt így kell építeni – jelentette ki a megyei tanács elnöke.

Mezei János polgármester elmondta, büszke arra, hogy gyergyói rendezvényből székelyföldivé nőtte ki magát a lovas ünnep.

– Ezzel felrajzolhatjuk Gyergyószentmiklóst is a Kárpát-medence lovas térképére, és a rendezvény térségünk turisztikai vonzerejét növelheti. A Székelyföldi Lovas Ünnep Erdély büszkesége. A Bajkó család szervezőereje, egyetlen célra való összpontosítása példát mutat az önkormányzatoknak, hogyan kell eredményesen dolgozni – méltatta a szervezőket Mezei János.

Bajkó Tibor felhívta a figyelmet arra, hogy minden autó számára lesz elegendő parkolóhely, ezért az a kérése, hogy a rendezvényre érkezők ne hagyják autójukat az út szélén, a forgalom biztosítása érdekében.

Az állandó programok között szerepel rajz- és verskiállítás a gyerekeknek meghirdetett pályázat rajzaiból és verseiből (az esemény után az alkotásokat két hétre kiállítják a Sláger Centerben), ingyenes lovaglás gyerekeknek az Orosz Lovarda és a Tatárdombi Lovarda közreműködésével, pónisimogató, hagyományos kovácsbemutató, valamint kézművesvásár. A rendezvényt élőben közvetíti az interneten az erdelyilovas.ro erdélyi magyar lovasportál. A szervezők folyamatosan frissítik az információkat a www.facebook.com/szekelyfoldi.lovasunnep oldalon.

Csíkszereda, 2014. szeptember 17.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.