Hit, munka, bizalom
Egy gondolatjátékra hívom Önöket. Képzeljünk el egy megyét, amelynek a lakói elégedettek, és nemcsak múltjára, hanem a jelenére is büszkék. Képzeljük el, hogy nem a közéleti acsarkodások, hanem az építő viták jellemzik a hétköznapokat. És amelyben együtt dolgozunk, összehangoljuk munkánkat.
Egy ilyen megyét képzelek el, amikor Hargita megyéről van szó, RMDSZ-es kollégáimmal együtt. Amelyben a városok és Hargita Megye Tanácsa is jól együtt tud működni, és a lakók látják ennek a közvetlen hasznát – a bőrükön érzik, persze jó értelemben.
Az elmúlt több mint tíz évben rengeteg helyi fejlesztéshez tudtunk hozzájárulni: sorra megújítottuk a települések központjait, közösségi tereket építettünk, munkahelyeket hoztunk létre, és sok helyen felpezsdült a közösségi, ifjúsági élet.
Önökkel partnerségben olyan Hargita megyét szeretnénk, amelyben konszenzus uralkodik, és ennek nyomán látványosan fejlődik. Továbbra is támogatjuk a szakoktatást, a duális képzést. A fiatalok hazatérését segítő programjainkat kiterjesztjük önkormányzati szintre.
Hargita Megye Tanácsa a helyi önkormányzatok partnere, együttműködve pedig mindenki nyerhet: a városok és a megye többi lakója egyaránt. Dolgozunk a fenti célokért – együtt, a hit, a munka és a bizalom jegyében. Ehhez kérjük az Önök támogatását, bízva abban, hogy a gondolatmenetükkel ugyanerre a következtetésre jutottak.