Ifjúsági tevékenységekre is lehet pályázni
Hargita Megye Tanácsa 2014-ben is pályázatot ír ki ifjúsági szervezetek számára. Az összesen 120 ezer lej értékű kiírásra a román törvényeknek megfelelően bejegyzett jogi személyiséggel rendelkező, Hargita megye területén ifjúsági tevékenységet folytató alapítványok, egyesületek, szervezetek és egyházak jelentkezhetnek.
A pályázat által támogatott tevékenységek között szerepel tematikus táborok szervezése tehetséges fiataloknak, diákok felkészítése a képességfelmérő és érettségi vizsgára; cseretáborok szervezése fiataloknak és gyerekeknek; szemléltetőiskola fejlesztése, didaktikai eszközök vásárlása; különböző ifjúsági tevékenységek szervezése partnerségben a Hargita megyéhez hasonló hagyományú közösségek szervezeteivel, valamint intézményeivel; iskolai versenyek szervezése iskolásoknak és óvodásoknak; tudományos tevékenységek szervezése iskolásoknak és fiataloknak; önrész támogatása a más intézményekhez benyújtott pályázatokhoz. A vissza nem térítendő támogatás nem fordítható profittermelő tevékenységre.
– Hargita Megye Tanácsa az idei ifjúsági tevékenységet támogató kiírásaiban kiemelten figyel az oktatásra. Mindegyik ifjúsági pályázatunk valamilyen módon a fiatalok, diákok tanulását, fejlődését célozza meg. Az iskolai versenyek, a tudományos tevékenységek támogatásával az élményközpontú tanulást, a képességfelmérő és érettségi vizsgára való felkészülés támogatásával pedig a diákok kompetenciájának növelését helyezzük előtérbe. Ugyanakkor lényegesnek tartjuk, hogy a fiatalok, tanulók viszonyítási alapot szerezzenek, tapasztalatokat gyűjtsenek azon kapcsolatok révén, amelyeket a Hargita megyéhez hasonló hagyományokkal rendelkező közösségek szervezeteivel valamint intézményeivel létesítenek – mondta Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke.
A pályázatokat Hargita Megye Tanácsának iktatójában lehet benyújtani – Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám –, online a következő linken: http://hargitamegye.ro/
A támogatás igényelhető a Hargita megyei kulturális tevékenységeket támogató általános program dokumentációjában leírtak értelmében kitöltött pályázati űrlap alapján, amely beszerezhető Hargita Megye Tanácsának székhelyén – Csíkszereda, Szabadság tér 5. szám –, a 208/A irodában. Kapcsolattartó személy Ferencz Judit, telefon: 0266-207700, 1314-es belső, e-mail [email protected], vagy letölthető a http://www.hargitamegye.ro/
Csíkszereda, 2014. március 4.