Ismét megindult a hegy Tibód felé

Ismét megindult a hegy a Tibód felé vezető 134C jelzésű megyei út mellett. Mint arról már korábban tudosítottunk a tavaly is felújított út egy olyan domboldalon helyezkedik el, ahol jelentős károkat okoz a talajvíz. Az út olyan összegű beruházást igényel, amelyre Hargita Megye Tanácsának nincs forrása, folyamatosan kérik a kormány segítségét ez ügyben.

Az említett útszakasz 2014-ben rongálódott meg jelentősen, az eltelt években viszont nem sikerült érdemben lépni ez ügyben. Ezt követően vette át az út koordinálását Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki a kabinet munkatársainak segítségével és Bálint Elemér-Imre Oroszhegy polgármesterével közösen majdhogynem mindent elölről kellett kezdjenek, annak érdekében, hogy a kormány támogatást ne vonják vissza és 2017-ben elkészülhessen az út. Sajnos, mint ahogy az tapasztalható ennél sokkal nagyobb beruházást igényel az amúgy rövid szakasz.

A jelenlegi állapotról a megyeelnököt a közösségi oldalon értesítették január 9-én.

„Úgy látom sok problémát tudunk közösen megoldani, ezért köszönet az eddigi segítségért, jelzésekért és kérek mindenkit, a továbbiakban is értesítsenek, ha hasonló problémával szembesülnek” – hangsúlyozta a megyei önkormányzat elnöke.

Az út sajátos helyzetéről korábban Borboly Csaba a közösségi oldalon is beszámolt:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/posts/1260942733953107

Csíkszereda, 2017. január 9.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.