KáVé a Pilvaxban, avagy a 21. századi márciusi ifjak

Ismerősen cseng az a legjobb barátainktól kapott üzenet, ami egy délutáni kávéra invitál bennünket? Megérkezik a telefonhívás, vagy esetleg az üzenet a helyszínről és időpontról, mi meg lelkesen elfogadjuk a meghívást. Elmegyünk a helyszínre, és a kedvenc italunkat fogyasztva hosszas beszélgetésbe elegyedünk. De miről is társaloghatnak a fiatalok? Iskola, egyetem, szerelmi élet, önállósodás, humoros pillanatok, csalódás, öröm, álmok, a múlt, a jelen, a jövő történései, ki mit posztolt a közösségi média felületén, stb. Igen, a „bizonyos” Z generáció néhány gyakori, kávézás közbeni dialógusának témaköreit említettem. De vajon ez generációként hogyan változik, a különböző generációk a maguk ifjú éveiben miről beszélgettek? Mi adott sürgető okot egy kávézóbeli találkozásra?

Eléggé visszaugrok az időben, egészen pontosan 1848 tavaszára. Bizonyára akkoriban mobiltelefon és Facebook helyett az újságok címlapjaira szögezték szemeiket a Pilvaxban megfordulók. Ugyanis mi jót hozott a március? A cenzúra eltörlését, egyre több napilap megjelenését. A jó szalagcímek meg bizonyára jó beszélgetést generáltak a kávézókban ücsörgő emberek között. Viszont ne haladjunk el amellett, hogy milyen érzéseket válthatott ki az emberekben akkoriban a forradalom történéseiről való ismeretszerzés, és milyen érzéseket vált ki most belőlünk a március 15-ével kapcsolatos bejegyzések olvasása, megemlékezéseken való részvétel.

Az elmúlt két év, és napjaink eseményei, főként a világjárvány, és a háború kitörése megmutatta számunkra, hogyan tud egy emberként megmozdulni egy egész nemzet. Ilyenként cselekedhettek 1848-49-es forradalom idején is az emberek: a bajban együttes erővel küzdöttek hazájukért, a szabadságukért. A legerősebb kezet a fiatalok nyújtják, mi vagyunk azok, akik képesek vagyunk a jelent egy jobb jövővé formálni. Ahogyan 1848-ban gondolkodtak az ifjak, olyan módon kell, hogy gondolkodjanak a 21. századi ifjak: ha egy jobb világot akarunk teremteni, azért tenni kell, és elsősorban mi vagyunk azok, akik ennek érdekében cselekedhetünk.

Bízok benne, hogy egy március 15-ei poszt elolvasása, egy megemlékezésen való részvétel után átjár bennünket az az erő és kitartás, amit akkoriban érzett az ifjúság, és emlékeztet bennünket arra, mire is vagyunk képesen együttesen, mennyi mindent tudunk tenni magunkért, a hazánkért, az élhető jelenért és az élhetőbb jövőért.

Ui.: Ne feledjük, a kávé és az ifjúság évszázadokon át képes megőrizni varázserejét. J

Kiss Szabina, Csíkszereda – I. díj