Március 15., a szabadság napja, avagy a szavak forradalma
Mit is jelent számomra ez a nap, ünnep erdélyi magyarként, egyáltalán magyar anyanyelvű fiatalként, aki már gyermekkorában találkozott magával az 1848-49-es forradalom eszméjével, annak közösségében nagy nyomot hagyó jelenségével? Kezdjük talán az elején.
Egy kis faluban, Erdővidék szívében, Kisbaconban születtem, ahol mindenki számára ismert az 1848-49-es forradalom és annak jelentősége, ahol kisgyerekektől az idős emberekig mindenki tisztában van azzal, hogy mi volt ennek a forradalomnak az oka és a kirobbantó ereje. A szülőfalum közelében található a bodvaji vashámor, a Kohó, ahol Gábor Áron e forradalom legnagyobb erdélyi, háromszéki alakja öntötte az ágyúit, hogy némileg kiegyensúlyozza ezáltal az erőviszonyokat. Mindennek tudatában büszkén tekintettem vissza a múltra, hogy kis közösségem kivette a részét nemzetünk nagy forradalmából, és hogy felmenőim helytálltak Bem tábornok seregében, dacolva a lehetetlennel.
Egy nép, aki századokon keresztül elnyomásban élt, ezt megelégelte és láncait letépve óriásokkal nézett szembe. Csupán vonatkoztatni tudok mai szemmel nézve a mindennapi életünkre, hiszen lehet, hogy nincs nyílt cenzúra és van ál szólásszabadság, azonban bármit teszel vagy mondasz, tekintettel kell lenned arra, hogy az milyen káros következményt vonhat maga után az életedre nézve. Századokkal később egy új világrendben élve, számomra a fegyverrel való felkelés az elnyomás ellen elképzelhetetlen, azonban ott van a háttérben a kérdés, hogy mit tenne a mai Kossuth, Jókai, Vasvári, Arany vagy Petőfi. Ma is kiállnának és azt mondanák, hogy elég volt? Vagy csak némán tűrnék őseink földjén a kettős mércét, elnyomást vagy a “rabigát”?
Kétlem!
A kor fiataljainak csupán az a fegyvere maradt, hogy örökségüket, őseik eszméjét melegen tartva, utódaiknak tovább adva mindazt, amit nagyanyáiktól, nagyapáiktól hallottak vagy kaptak. Hiszen e kicsiny nép a nagyvilágban csakis úgy tud fennmaradni, ha őrzi hagyományait és ellenáll a belső viszályoknak, megmarad magyarnak!
Rövid gondolatmenetemet Petőfi szavaival zárnám:
„Megint beszélünk, s csak beszélünk,
A nyelv mozog s a kéz pihen;
Azt akarják, hogy Magyarország
Inkább kofa, mint hős legyen.”
(Petőfi Sándor)
Putnoki Noémi, Kisbacon – II. díj
