fbpx

Kormányközi megállapodás lehetne a megoldás

Elolvastam Farkas Réka Háromszékben megjelent cikkét, és mivel azt tapasztalom, hogy azzal, amit megfogalmaz, sokan egyetértenek, néhány állításával vitatkoznék mint olyan személy, aki ugyan RMDSZ-es politikus, de hozzá hasonlóan, alapvetően a sajtóból követi az eseményeket.

Először is azt gondolom, hogy a cikk címe téves, különösen ha a cikkhez csatolt fotót nézzük, ugyanis a mostani eseményeknek nem az képezi a lényegét, hogy most akkor Ponta vagy Antonescu, hanem az, hogy marad-e az USL, vagy sem.

Az USL megszüntetési folyamatában szerephez jutott az RMDSZ, és szerintem abban nincs vita, hogy ezzel a lehetőséggel élni kell, mert a romániai politikai kultúra nincs azon a szinten, hogy egy nagykoalíció alkotmányos, kisebbségi és egyéb jogok sérelme nélkül kormányozhasson. A 70 százalékos USL valós veszélyt jelentett a demokráciára, mert nem volt érdemi vita, nem volt ellenzék, semmi sem volt, csak az volt, amit Ponta és Antonescu akart. Ennek most vége, és ez jó.

Az USL, Hargita és Kovászna megye kivételével, a 2012-es választási évben szavazatszám tekintetében letarolt mindent az országban, beleértve a magyarlakta megyéket is. Az USL létrejötte miatt veszítettük el Maros, Szatmár megye tanácselnöki pozícióját, Nagyváradon az alpolgármesteri tisztséget, Bihar Megye Tanácsánál az alelnökit, Szamárnémetiben a polgármesterit, és kerültünk a magunk 5% körüli frakciójával abba a helyzetbe, hogy a 70%-os kormánytöbbség árnyékában az RMDSZ-nek nem volt érdemi beleszólása a dolgokba, holott előtte ciklusukon keresztül ilyen vagy olyan felállásban a mérleg nyelve volt.

Úgyhogy siratni bármilyen formában is ezt az USL-t, én azt gondolom, nagy hiba lenne, és annak is tudatában kell lenni, hogy ha nincs az RMDSZ-támogatás az USL-ből megmaradt USD-kormánynak, akkor valószínűleg az USL sem esik szét.

A másik állítás, amellyel valójában nem vitatkozom, Farkas Réka azon megállapítása, hogy – elnézve az Alkotmánybíróság kisebbségi jogokhoz való jelenlegi viszonyulását – a kisebbségi jogalkotás terén nem érdemes hiú reményeket táplálni, ugyanis bármit is fogad el a parlamenti többség, azt mostanában mind kiszórja a taláros testület, amelyben mint tudjuk, az államelnökhöz, illetve a felé közeledő, PNL-hez kötődő alkotmánybírák többséget alkotnak. Az alkotmánybírósági normakontrollt kijászó, sürgősségi kormányrendeletes, úgynevezett OUG-s út sem biztat tartós eredménnyel, ugyanis ha jön egy új kormány, vagy megváltozik a politikai széljárás, akkor egy újabb OUG módosíthatja a régit, és ott vagyunk, ahol voltunk: sehol. De nincs is mindig szükség az Alkotmánybíróságra, emlékezzünk csak, hogy a MOGYE ügyében az elkaszálási műveletet a bíróság végezte!

Valójában egyetlen út maradt, amelyet követve igazán tartós és visszavonhatatlan eredményt lehet elérni, ez pedig a kormányközi megállapodások szintje, rendszere. Tudomásom szerint nemzetközi szerződések nem képezhetik sem bírósági, sem pedig alkotmánybírósági vizsgálat tárgyát. Tehát én azt gondolom, hogy ez lehet az egyetlen és hathatós ellenszer arra, hogy ne járjunk úgy, mint a MOGYE-kormányrendelettel vagy az oktatási törvénnyel, hogy bekövetkezik egy kormányváltás, és az új többség kénye-kedve szerint kigyomlálja. Amit e téren el lehet érni, az jó, a többi viszont mind visszacsinálható, olyasmi, mint amivel óvodáskoromban szórakoztunk, hogy üres pénztárcára vékony damilt kötöttünk, kiraktuk az út szélére, és a tekerőpataki vasútállomásra igyekvő járókelők orra előtt rángattuk a kerítés mögül, ha lehajolt érte valaki. Az elmúlt években, sajnos, számos esetben hasonló játékot játszott velünk a román politikum, és jó lenne ezt a helyzetet a jövőre nézve, amennyire csak lehet, elkerülni, mert Murphy törvényét parafrazálva, amit visszavehetnek, azt általában vissza is veszik, ha kisebbségi jogról van szó. Konkrét példának ott van a Sapientia Egyetem finanszírozása. Ez tipikusan olyan kérdés, amely egyfelől nagyon fontos nemzeti közösségünk megmaradása szempontjából, másfelől pedig fenntarthatlan az az állapot, hogy felsőfokú képzésen részt vevő romániai magyar adófizetők gyerekei felének/harmadának (a pontos arányt nem tudom) oktatási költségeihez a román állam egy lej támogatást sem ad, és a magyar állam vállalja a 100%-ot. A szülők befizetik az adót, a gyerek tanítási költségeit pedig fizeti a magyarországi adófizető. Ez nem korrekt, sőt diszkrimináció. Amennyiben a jelenlegi magyarországi támogatás mellett a Sapientia megkaphatná a román költségvetési normatívát is, akkor nem kétséges számomra, hogy a Sapientia Egyetem Románia egyik legütőképesebb, legnagyobb presztízzsel rendelkező egyetemévé válhatna. Ha az őszi tanévkezdésig ezt sikerül elérni, akkor azt mondom, hogy ez óriási eredmény, mert visszafordíthatatlan és nagy segítség a közösségi megmaradásnak, tulajdonképpen visszavonhatatlan. A kisebbségi törvénnyel, különféle autonómiastatútumokkal meg egyéb finomságokkal az a baj, hogy a politikai széljárás változása esetén bármikor csutakra tehetők, ha nem egyébbel, hát a finanszírozási kérdésekkel.  Az oktatási törvény ennek tipikus példája, a finanszírozási  feltételek némi szigorításával magyar osztályok százai szüntethetők meg, pedagógusi állások ezreivel egyetemben.

Ezért mondom azt, hogy a realitások talaján kell állni, olyasmire kell koncentrálni, olyasmiért kell dolgozni, küzdeni, ami tartós eredményt, valós segítséget jelent, és ami nagyon lényeges: visszafordíthatatlan. Ennek pedig az az egyetlen garanciája, hogy a jogkiterjesztést kormányközi megállapodásokba foglalják.

Ezenkívül ott van az időtényező. Ha van rá politikai akarat, az EP-választásokig szerintem a Sapientia román állami finanszírozásának kérdése megnyugtató módon lezárható, hogy az új tanévet megfelelő anyagi feltételek mellett kezdhessék a Sapientia Egyetem hallgatói.

 2,272 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...