Közösségi élmény a természetben

Közösségi élmény a természetben – főként ezt nyújtja a gyerekeknek a csíkrákosi intellingens iskolaudvar.

Tanórák természetközelben, rovarszálloda, több funkciós elemek, rák formájú mászóka és csúszda, a Csíki-medence kicsiben, méretarányosan csutakokból. Egyedülálló kivitelezés, amelyet a Csík Leader pályázatából valósítottak meg, számolt be Lutz Levente községmenedszer.

Az iskola régi udvarát alakították át, amelynek központi eleme egy legkevesebb 100 éves tölgyfa. Az átépítésnél fontos szempont volt, hogy kultúr- és tájbarát beavatkozás legyen, amivel hozzá tesznek, nem pedig elvesznek természeti értékéből. Áldás ez a kert, kiváló lehetőség még a falusi környezetben nevelkedő gyerekeknek is, hiszen itt a közösségi élményt is megtapasztalják.

A gyerekek is végig követték az átépítést, így vigyáznak is az udvarra. A község szülötte Cserei Mihály író, aki Erdély históriája c. emlékirata révén vált híressé, mondják kórusban a gyerekek.

Erős a csíkrákosiak identitástudata, ahogy a göröcsfalviaké is, lelkes csapat vezeti a községet, amely dinamikusan fejlődik.

Ezt a munkát kívánjuk folytatni csapatban, jó hangulatban!

#EmberekEmbereAkireMindigSzámíthatunk #Csíkrákos #intelligensiskolaudvar #fejlődés #jövőtfiataljainknak

 

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.