Lovas alap a lovassport népszerűsítése és a lovasok körének bővítése érdekében
– A lovas élet újra szervezésére van szükség, minden település létre kellene hozzon úgynevezett lovas alapot, hogy lehetőséget adjunk minél több gyermeknek és fiatalnak a lovas élet és a lovaglás megkedvelésére, ezáltal hagyományokat ápolva és teremtve – hangzott el a Széki Vágta gyergyószéki futamán Borzonton július 9-én, vasárnap Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsa elnökének beszédében. Hozzátette, javasolni fogja a polgármestereknek, hogy fordítsanak forrást a lovassport népszerűsítésére, a település lovassporttal foglalkozó lakóinak támogatására, hiszen nem mindeniküknek áll a rendelkezésére például lószállító, hogy más helységek programjain is részt vehessenek. A székely ember közel álló társa a ló, aki a lovat szereti az gerinces, kiindulva a ló és lovas különleges kapcsolatából megtanul odafigyelni embertársaira és a természetre is, ezért tegyünk azért, hogy bővüljön a lovasok köre – fogalmazott a megyeelnök. Hozzátette, bővíteni kell a megyei tanács által nem rég létrehozott lovas munkacsoportot, megragadva az alkalmat felkérte Kovács Nemes Lászlót, a verseny igazgatóját, hogy csatlakozzon, hasonló felhívást intézett a lovas programok szervezőihez.
A helyszínen készült felvétel elérhető a következő linken: https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1323221131058600/. További képek megtekinthetők a következő oldalon: https://www.facebook.com/borbolycsaba/posts/1323306801050033.
Csíkszereda, 2017. július 9.