Madéfalva, 2016. január 7.

Tisztelt emlékező Közösség!

Egy új esztendő elején tartunk, és a madéfalvi megemlékezés az első olyan közösségi esemény minden egyes esztendő elején, amelynek üzenete iránytűként működik az egész esztendőre. A székely szabadság, a székely közösség megmaradásának a múlt évben egy szép összefogás eredményeként felújított emlékműve előtt állunk. Madéfalván a szabadságjogaiért békés eszközökkel kiálló, erőszakot nem alkalmazó székely emberekre emlékezünk, akiket álmukban leptek meg és ártatlanul gyilkoltak le a zsarnokság képviselői, hazug módon arra hivatkozva, hogy fegyveres ellenállás letörésére alkalmaznak erőszakot. Maga a tény, hogy itt vagyunk és megemlékezünk az áldozatokról, annak bizonyítéka, hogy az igazság képes győzedelmeskedni a hazugságra alapozott állami erőszak fölött. Az az állam már régen megbukott, de a székelyek még mindig itt vannak. Ezért a mai nap nemcsak a madéfalvi áldozatokra való emlékezés és a gyász, de a székely büszkeség napja is. A madéfalvi vérengzés nem tudta elérni a célját, mint ahogy nem érheti el célját semmilyen közösségeinket bántó intézkedés sem. A székelység azóta is kitart elvei, vezetői, szimbólumai, intézményei és öröksége mellett. Nemzeti kultúránkat kötelességünk továbbvinni és hagyatékul adni.

Székelyföld nem létezik, mondta néhány évvel ezelőtt egy bukaresti politikus. A csattanós válasz sem késlekedett. A legutóbbi államelnöki választáson kihívójára legnagyobb arányban Hargita megyében szavaztak. Ha ismerte volna a bukaresti politikus az 1764. január 7-én e tájon történteket, járt volna ennél az emlékműnél, biztosan nem mondta volna azt, amit mondott.

BorbolyCsabaMadefalva2016jan07

Egy nemzeti közösség megmaradása akkor garantált, ha az utódok elismeréssel tekinthetnek az elődökre, ha felnéznek rájuk és azt mondják, ott és abban a helyzetben, amelyben éltek és dolgoztak, amit lehetett, azt megtették. Azt, hogy mikor és mit kell megtenni a megmaradás érdekében, azt az adott kor körülményei határozzák meg. Kiállásra, küzdő szellemre mindig szükség van, de ha napjainkban azonosítani kellene az ellenséget, amely ellen nekünk és kiemelten a közéleti vezetőknek küzdenünk kell, akkor azt gondolom, hogy úgy járunk el a legjobban, ha a magunkban meglevő gyarlóságot, lustaságot, tökéletlenséget azonosítjuk olyan problémaként, ellenségként, amelyet le kell küzdenünk, amelyen túl kell lépnünk.

Nem szabad felülni a provokációknak! Ehelyett a lehetőségeinkre kell koncentrálni, azokat kell kihasználni. Vannak kellemetlenségek, vannak szívatások, feljelentések, de mindezektől eltekintve, ha megőrizzük politikai egységünket, semmi sem korlátoz bennünket abban, hogy mindazt, amit fontosnak tartunk nemzeti közösségünk megmaradása érdekében, azt megtegyük. El kell döntenünk, mire használjuk belső erőnket: összefogásra vagy széthúzásra.

Ha visszatekintünk a rendszerváltás óta eltelt 26 esztendőre, megállapíthatjuk, hogy előrehaladunk, és nem hátra, még akkor is, ha a napi gondok ezt néha elfedik előlünk. Tartsuk szem előtt a sikereinket: a kudarcok mellett nagyon fontos, lényeges eredményeket értünk el türelemmel és kitartással. A földek és az erdők visszakerültek az emberekhez. Tudom, vannak itt még problémák, hisz a már használatba vett tulajdont igazoló iratok nagyon sok esetben még hiányoznak, de ami a lényeg, hogy ma a székelyföldi megyék azok, ahol a legnagyobb arányban tulajdonolják az erdőt és a földet a helyben lakó emberek. És ha valamit alapnak lehet tekinteni, akkor az a föld. És nemcsak a téren állunk jól, hanem nagyon sok minden másban is. Ha elkészítünk egy őszinte számvetést, és nem valamiféle patetikust, önmagunkat sajnáltatót, akkor meg kell állapítanunk azt, hogy a jövőnk jobbításához szükséges feltételek adottak, és az, hogy az adott lehetőségekkel miként tudunk élni, csak tőlünk függ, senki mástól. Önszerveződő képességünk megvan, és dolgozhatunk a körülmények javításán.

MadefalvaKoszoruzasHMTCsikiRMDSZ_2016jan07

Tudom, haladhattunk volna előbbre is. Azt is tudom, hogy kényelmes dolog a másra mutogatás, a hiba másban keresése, de azzal nem megyünk semmire. El kell döntenünk, mire használjuk belső erőnket: összefogásra vagy széthúzásra. A történelem megmutatta: a székelyeket külső erő nem tudja elpusztítani, a mélypontok ellenére mindig felül tudtunk emelkedni a nehézségeken. Ma nem kell életünket és vérünket áldoznunk a megmaradás érdekében, mint elődeinknek egykoron, viszont igenis szükség van arra, elvárható tőlünk, hogy a lehetőségeinket kihasználva, erőnket megfeszítve dolgozzunk. Sok mindenért kell dolgoznunk, de ami a legfontosabb, most a fiatalok itthon tartása, perspektívaadása a nagy kihívás, erre kell az erőket összpontosítani! Minél több hazatérő fiatal kell, aki nemcsak az anyagi gyarapodást, hanem mást – családot, barátokat, helyi közösséget – is fontosnak tartja, és ez hazavezéreli. Kell mindehhez egyfajta székely konokság is. Mindannyiunknak tenni kell azért, hogy hazatérjenek, vagy el se menjenek. Azért kell dolgoznunk, hogy évszázadok múltával is legyenek szép számban, akik megemlékeznek itt, ezen a napon. Ez volt a tét mindig, és most is ez a tét. Az eszközök változnak, de a cél, a közösség megmaradásának parancsa, az változatlan.

Köszönöm, hogy meghallgattak.

1,828 total views, 2 views today

Hozzászólások
Loading...