fbpx

Magyarországi segélyszállítmány érkezett Gyimesközéplokra

Folytatni kell az árvízvédelmi munkálatokat
A megkezdett árvízvédelmi, partvédelmi munkálatok folytatásának szükségessége, az összefogás igénye volt a vezérmotívuma annak a megbeszélésnek, amelyet július 9-én, pénteken folytatott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Pál Sándorral, a Magyar Református Szeretetszolgálat elnökével, dr. Szabó Béla csíkszeredai magyar főkonzullal és a két Hargita megyei gyimesi község elöljáróival Gyimesközéplokon.

Gyimesközéplokon 3 km községi utat, Bükkhavas patakán 6 hidat és 2 km
megyei utat, Farkaspallón 3 km községi utat tett tönkre az árvíz, Felsőlokon 6 km községi utat és egy hidat tettek járhatatlanná a többrendbeli áradások – hangzott el a megbeszélésen. Ezenkívül 3 lakóház vált lakhatatlanná, további húszban pedig jelentős károk keletkeztek.
Pál Sándor, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumának elnöke hangsúlyozta, hogy szervezetük mindenhol segít, ahol szükség van rá, s noha Magyarországot is súlyosan érintették az áradások, kötelességüknek érezték, hogy segítsenek az erdélyi bajbajutottakon, mint ahogy az erdélyiek is segítettek a magyarországi árvíz sújtotta települések lakóin.

„Ebből a segítségből viszonozunk most valamennyit” – mondta a szeretetszolgálat vezetője, megjegyezve, hogy a jelenlegi segélyszállítmány, a helyiek igényének eleget téve, mentéshez szükséges gumicsizmát és esőköpenyt tartalmaz. Ugyanakkor a látogatás alkalmával felmérik a további igényeket, hogy a szükségleteknek megfelelően állítsák majd össze a következő segélyszállítmányt.
„A megyében sok helyen pusztítottak az árvizek” – jegyezte meg Borboly Csaba, hangsúlyozva, hogy a károk ott voltak a legalacsonyabbak, ahol partvédelmi, árvízvédelmi munkálatokat végeztek az elmúlt időszakban. Mint mondta, ebből az a tanulság, hogy folytatni kell ezeket a munkálatokat annak érdekében, hogy a lehető legkisebbre csökkentsék a további áradások kockázatát.
A megyei önkormányzat vezetője ugyanakkor megígérte, hogy az általa vezetett intézmény kiveszi részét az utak, hidak helyreállítási munkálataiból, minden lehetséges eszközzel a bajbajutottak segítségére lesz.
Dr. Szabó Béla főkonzul kiemelte a megyei önkormányzat és a többi Hargita megyei hatóság gyors közbenjárását a nemrégiben Háromkúton rekedt magyarországi turisták biztonságba helyezése és hazaszállítása érdekében.
A megbeszélésen, valamint a segélyek átadásán részt vett Zólya Zoltán, a megyei tanács közigazgatási osztályának, illetve árvízvédelmi munkacsoportjának vezetője, Rácz Árpád megyei tanácsos, valamint Mihók Péter és Timár Zsombor középloki, illetve felsőloki polgármester. Valamennyien egyetértettek abban, hogy a nehézségben mutatkozik meg az összefogás ereje, ugyanakkor nehezményezték, hogy még vészhelyzetben is akadnak akadékoskodók, gáncsoskodók.
Csíkszereda, 2010. július 9.  

 1,863 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...