Megismerte a nagyvilág Székelyföldet a grafikákon át
A 4. Székelyföldi Grafikai Biennálé válogatott alkotásaiból nyílt kiállítás december 16-án, péntek délután Csíkszeredában a Megyeháza Galériában. A Sepsiszentgyörgyön bemutatott közel 250 alkotásból egy válogatást, mintegy 100 művet állítottak ki a megyeháza két kiállítóterében.
Elsőként Czimbalmos Attila, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ menedzsere köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, hely szűke miatt csak egy keresztmetszetét tudták elhozni a biennálé anyagából.
– A nyolc évvel ezelőtt Gyergyószárhegyen megfogant kezdeményezés nemzetközi elismertségre tett szert, az országban a Bukaresti Grafikai Biennálé mellett ez a legkiemelkedőbb képzőművészeti esemény, amelyet külföldön is jegyeznek. Több mint 1200 regisztrált pályamű érkezett be, közel 50 országból, amelyet kilenc tagú nemzetközi zsűri értékelt – mondta el Czimbalmos Attila.
A Megyeháza Galériában elsősorban a díjazott munkákat állították ki, valamint a helyi érdekeltségűeket, a Hargita megyei és csíki alkotók munkáit. A hátsó galériában 50 munkán keresztül adnak ízelítőt a biennálét jellemző munkákból. A megnyitón az il elhangzott, hogy a három székelyföldi megye tanácsa jelentős anyagi támogatásával elérte azt, hogy a szakma az egész világon felfigyel erre az eseményre.
– Székelyföld képviselteti magát a nagyvilágban és egy kicsit ide jön a nagyvilág a grafikán keresztül – summázta Czimbalmos.
Házigazdaként és támogatóként Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke vette át a szót, aki örömének adott hangot, hogy Székelyföld a biennálé sorozaton keresztül is a nagyvilágban egyre inkább ismertebbé fog válni. Abban a félszáz országban, ahonnan küldtek be munkát, tudják a művészek, hogy van olyan, hogy Székelyföld, és érdemes ide pályázni, küldeni be alkotásokat.
– Az alkotóink a megyéből egy komoly megméretkezési lehetőség mentén kihívásként tekintenek a biennáléra, és Székelyföld egyre inkább nem csak az archaikus voltába lesz ismert, hanem a modernitás, az új technológiák, a kitekintés és a befogadás térségévé is tud válni – véli Borboly Csaba megyeelnök.
A tanácselnök gratulált a szárhegyi alkotóközpont volt és jelenlegi vezetőjének és munkatársainak, hogy ilyen szintre tudták emelni a kiírást.
– Az a jó a Megyeháza Galériában, hogy talán az országban egyedüliként 24 órából 24 órában látogatható a hét bármelyik napján, még karácsony éjszakáján, vagy szilveszterkor is lehet jönni. A galériát ennek a különleges adottságánál fogva próbáljuk meg tovább fejleszteni, várjuk az ötleteket – mondta zárszóként Borboly Csaba.
Siklódy Zsolt, a biennálé kurátorának szakmai méltatását Túros Eszter művészettörténész tolmácsolta. A kiállítás a hagyományos és digitális technikákat felhasználó grafikai alkotások nemzetközi szemléje.
„A Székelyföldi Grafikai Biennálé célkitűzése egymás mellé helyezni a lokálist az univerzálissal és ezen keresztül megkeresni a térségben de a világ más tájain megszülető grafikai törekvések helyét is a globális trendekben, mind a hagyományos mind a digitális grafikai képalkotás vonatkozásában” – fogalmazott méltatásában Siklódy Zsolt.
A kiállítás január 18-ig tekinthető meg a nap bármely szakában. Minden érdeklődőt, diákcsoportot szeretettel várnak.
Csíkszereda, 2016. december 17.