Tisztelője vagyok az újságírói szakmának, hiszen nélkülük nem tudnának rólunk politikusokról. Milyen a „jó újságíró”? Aki, ha a politikus nézeteivel nem ért egyet, akkor is úgy kell megírnia cikkjeit, hogy soha nem személyeskedik, nem demagóg, és nem szokott csak azért írni, hogy róla szóljanak a hírek.
A Facebook közösségi média platform használatáért rengeteg kritika ért a kezdetekben, de ma már ez is teljesen elfogadott, hiszen rengeteg más politikus is ezen a platformokon tartja a kapcsolatot a szavazópolgárokkal, és már rengeteg újságcikk alapjai, forrásai is a közösségi médiában fellelhető információkon alapulnak. A kezdeti kritikák ellenére ma már túlnyomó részt pozitívan tekintenek az itt képviselt kommunikációra ,ahogyan azt az eredmények is mutatják, ez a legmegfelelőbb platform arra, hogy fenntartsuk a kommunikációt két fél között. Ma már teljesen elfogadottá vált a politikai színtéren is, hogy valaki „élőzik”, megmutatja élete mozzanatait, mint például akkor,ha disznóvágáson vesz részt, munkájának eredményeit, minden kulisszatitokba bevonja követőtáborát is. Mindenki influenszer, azaz véleményvezér és ennek a politikában is van helye. A technológiai fejlődésnek köszönhetően ma már alig elvonatkoztatható az offline és az online világ és mindenki arra törekszik, hogy digitális lábnyomot hagyjon maga után.
Nagyot tud fordulni a világ pár év alatt, hiszen azon kollégáim, akik szkeptikusan álltak a Facebookon képviselt kommunikációmhoz, azok is a közösségi médiát használják a jelenben, egyre több politikus eszmél rá arra, hogy ezen csatornákon keresztül lehet az információt zökkenőmentesen közvetíteni. Utat törtünk és büszkeséggel tölt el, hogy az elsők között lehettem Erdélyben, akik ráeszméltek az ebben a fajta kommunikációban rejlő lehetőségekre, az emberekkel való közvetlen kapcsolattartásra, a bevonás lehetőségére és a párbeszédre.
Az újságíró dolga a tájékoztatás, nem a lejáratás, de van az újságíró szakmában olyan, aki zsoldosként politikai lejárató kampányt vezet, emlékeznek még 2012-ben? Ezek az emberek szembemennek a szakma alapelveivel, az újságírói kódexszel és a lejáratásra, az álhírterjesztésre, ferdítésre használják a kezükben lévő „tollat”. Az újságírókat a tanügyi rendszerben arra nevelik, hogy „ők csak hírvivők”, csak csatornaként működnek a közönség és a forrás között. Ezért fontos, hogy minél inkább erre fókuszáljanak, pártatlanok tudjanak maradni és a megfogalmazott kritikákat is több szemszögből közvetítsék az olvasók felé. Minden sajtóban van véleményrovat is, az építő kritikának helye van a médiában és az újságírásban. Kritikával illetni csak azt lehet, aki dolgozik is, viszont egy „jó” újságíró úgy tudja megfogalmazni a kritikát, hogy az pártatlan marad és a fejlődést szolgálja, építő jellegű és a hiányosságok mellett azt is kiemeli, ami megvan és jól van. A lejárató kampányoknak a véleményrovatokban sincs helye, de a közös kommunikációnak a fejlődés szempontjából igenis van!
Ezekről a gondolatokról egy általam olvasott történet jutott az eszembe, miszerint egy híres diplomata New Yorkba utazott, és amikor leszállt a repülőgépről egyik barátja próbálta óvni a riporterektől, de egyik szemfüles újságírónak sikerült feltenni egy kérdést:
– Lord Selwyn, szándékában áll meglátogatni valamelyik éjjeli klubot New York-i tartózkodása alatt?
Selwyn így hárította el a kérdést: -Egyáltalán vannak New Yorkban éjjeli klubok?
Másnap az újság címlapján ez a hír szerepelt: Ez volt Lord Selwyn, brit diplomata első kérdése, amikor megérkezett… Tárgyilagos volt a cikk? Egyértelműen. Sajnos a tárgyilagossággal is gyakran visszaéléseket követnek el, ezért meghatároznám, mit jelent maga a szó: „a dolgokat a valóságos tényeknek megfelelően, érzelmi állásfoglalás, elfogultság nélkül tekintő.”
Véleményem szerint az erdélyi magyar médiában is megtalálható az a néhány, Hála Istennek egy kézen megszámolható réteg, akik a tárgyilagosság látszatát sem kívánják fenntartani és egyértelműen lejárató célzattal készült cikkeket alkotnak, amelyek mindenképpen el akarják billenteni a mérleg nyelvét valamelyik irányba. Hogy „Képes-e az olvasó eldönteni, melyik oldalon áll az újságíró egy kérdésben? Ha nem képes eldönteni, az újságíró tárgyilagos” (Herbert Brucker). Képesek-e az olvasók eldönteni az irányt, a célt, amit egy adott újságcikk képvisel? Szerintem a kommentszekcióból ez általában ki szokott derülni.
Sajnos, bár elenyésző számban, de vannak olyan cikkek, amelyek ujjal mutogatássá avanzsálnak és kvázi egy contradictio in adienctio, azaz önellentmondás, egy olyan állítás, ami magába hordozza a cáfolatot. Az ilyen kényes témákban az újságírónak, ha az valóban jó újságíró meg kell hallgatnia mindkét felet és úgy kell tájékoztatnia a közösséget, mert ugy-e ez lenne a feladata egy újságírónak.
Ha kommentárt szeretne írni azzal sincsen semmi baj, csak akkor vegyük a fáradtságot és ezt jelezzük a cikkben is. Sajnálattal látom, hogy bár elenyésző számban, de van néhány olyan hírportál, amely állhírkeltéssel és lejáratással próbálja megkeresni kenyerét, mit sem törődve azzal, hogy közben hitelességét veszti az adott hírportál.
„A szokásos közügyek nem úgy történnek, hogy már magukba foglalják a magyarázatot. Tanulmányozni, nem egyszerűen csak szemlélni kell őket. Aztán az anyagot értelmezni kell” (McDonald). Először utána kéne járni a dolgoknak, mélyreható kutatásokat végezni és csak utána kellene olyan fajta kijelentéseket tenni, hogy „Közpénzen utazni jó – tudják ezt Hargita Megye Tanácsánál is” Ez nem csak egy intézmény számára sértő, hanem az intézményen belül dolgozók számára is, valamint a szakmaiság hiányát is kifejezi. Jó újságírók vannak, olyan újságírók vannak, akik szeretik a munkájukat, én ebben hiszek.
Vegyünk egy hazai példát: Mi volt a forrás az adott cikkben? , „Rákossy a közösségi oldalán IS beszámolt” a frissítésben pedig ez áll: „mert egy olyan történetet dolgoztunk fel, ami a cikkünk megjelenése előtt már több mint 48 órával napvilágot látott a Facebookon, Rákossy Botond József megyei tanácsos ugyanis nyilvánosságra hozta. (Forrás: Székelyhon.ro).” A meggondolatlan olvasó azt feltételezné, hogy a cikk írója már akkor tudott az esetről, amikor az még napvilágot sem látott sehol… Minden esetre érdekes.
Az olvasók nem az újságírók tárgyilagosságát várják el, hanem az általuk megírt híranyagok tárgyilagosságát. Ez ebben a cikkben nem valósult meg, ahogy azt a kommentszekció is mutatja, és ha már a saját olvasóik is érzik a megírt cikken, hogy valami nincs rendben, ott valóban valami nincs rendben..
A karaktergyilkosság mindennapossá vált a közösségi médiában, a hírportálokon is. Persze ez elfogadható, mindenkinek megvannak a sajátos politikai nézetei, van akit jobban preferál, van akit kevésbé, ez a közéletben is így van. Az ilyen konfliktusoknak személyes okai is lehetnek, ahogy azt mondtam, nem kell mindenki mindenkivel jóba legyen.
Ezek a védekezési formák akár gyerekkorunkig is visszanyúlhatnak, akár az osztályteremben, akár az otthon elszenvedett elnyomás következménye képpen később visszaköszönnek felnőtt korunkban, életünk más területein, így a munkánkban, az emberekkel kialakított kapcsolatainkban is.
Úgy gondolom, el kell kerülnünk a hatalmi visszaéléseket, az olyan dolgok terjesztését, amelyek hazugságon alapulnak. Az emberben könnyű hibát találni, akár a szálkát is megtaláljuk a másik szemében, ezzel együtt elkerülve a hatalmas gerendát a sajátunkban. Ha ezt a felesleges energiát, amit a másik ember ellehetetlenítésébe fektetünk, abba fektetnénk, hogy meglássuk egymásban a jót, a szépet, talán megtanulnánk, hogy tudjuk megölelni azt, aki meg akar ölni.
Persze a vas is a forró kemencében edződik, számomra pozitív jellegűek ezen törekvések a karaktergyilkosságra, hiszen így én is edzésben tudok maradni. Véleményem szerint az értelmiségi olvasók ki tudják szűrni az ilyen lejárató jellegű tartalmakat, és ahogy látjuk az ilyen cikkek alatti kommentek általánosságban negatívak és negatív hatással vannak az adott portálra is. A kritikát nemcsak adni kell, hanem fogadni is, így engedjék meg azok a személyek, akik politikusok, de újságírónak adják ki magukat, hogy őket megkeressem élőben, élőadás keretében.
