Mit tanított nekünk Agyagfalva?
Tisztelt Jelenlévők!
Agyagfalva két alkalommal is leckét tanított, tanít nekünk mint következő generációnak, mai székelyföldi vezetőknek.
Az egyik, amit már 1505-ben és 1506-ban is pontosan tudtak az itt összegyűlő székelyek: EGYSÉG kell, együtt lépés, együtt gondolkodás, másképp gyengül a király, gyengül a királyság.
Vagyis: ha nem tudunk együtt dolgozni, ha nem tudunk megegyezni abban, hogy melyek a közös ügyeink, gyengülünk.
A másik lecke, amit Agyagfalváról elhozhatunk, és ez 1848-hoz inkább kapcsolódik, hogy sosem szabad gyorsabbnak lennie a karnak, mint a józan észnek, mert hirtelen felindulásból olyan hibákat követhetünk el, amelyeket később nem lehet helyrehozni.
A székely emberek sok mindenről megismerszenek, de egyvalami biztosan igaz volt rájuk az elmúlt évszázadok alapján: a VÉDELEM volt a fő feladatuk. Megvédeni a saját embereiket, a királyt, a nemzetet.
Ha úgy tekintünk rá, ma sem sok minden változott: sokszor az a legnagyobb siker, ha sikerült valamit megvédenünk!
Ahhoz azonban, hogy másokat megvédjünk, hogy magunkat meg tudjuk védeni, erőre és bátorságra, ugyanakkor higgadtságra és józan észre van szükség.
Egyik a másikat nem előzheti meg, és nem is helyettesítheti!
Azt is megtanítja nekünk Agyagfalva, hogy amikor nagy dolgokat akarunk elérni, együtt kell lépnünk: össze kell gyűlnünk. Össze kell gyűjtenünk a gondolatainkat, közösen kell megírnunk a terveket, egymást segítve, bátorítva, vagy néha épp higgadtságra intve.
Székelyföld gondolatát nem kellett kitalálnunk, de újjá kellett élesztenünk:
ma már nem kell magyarázni, hogy mi ez a vidék, kikből áll, hiszen a különböző programjaink, rendezvényeink révén újra megerősítettük a székely emberekben saját identitástudatukat
– ha úgy tetszik, újra „ÖSSZEGYŰJTÖTTÜK” a székelyeket: ha nem is egy helyre mindnyájukat, de határozottan egy gondolat, egy identitás mögé, és ez Székelyföld.
Mit tanított MÉG nekünk Agyagfalva, miért kell emlékeznünk?
Ahhoz, hogy megvédjük magunkat, biztosan szükség van erőre, bátorságra és higgadtságra, józan észre.
Agyagfalva egyébként körülbelül ugyanakkora távolságra van mindhárom székelyföldi megye központjától, 20-30 km-es eltérésekkel (Marosvásárhely 89,9 km, Csíkszereda 64,4 km, Sepsiszentgyörgy 103 km). Tehát egy központi hely is, ahová könnyen elértek mindhárom megyéből.
Ma könnyebb az egyeztetés, nem feltétlenül helyre van szükségünk, mert megoldjuk akár az interneten – ma már ALKALMAT, IDŐT nehezebb találni.
A Székelyföld Napok egy ilyen alkalom, amikor időt szakítunk a vidékre, az emberekre és nem utolsósorban az ünnepre, mert ünneplés közben emlékezünk, megállunk, végiggondoljuk a történelmi tanulságokat.
Folytatjuk!