Mit tehetnek az autonómiáért önkormányzataink?

Visszatérő előadó vagyok az EMI táborban, és ahogy megnéztem az előadók névsorát, a házigazda Gáll Szabolcs polgármester kivételével én vagyok az egyedüli RMDSZ-es politikus.

EMNP-s és MPP-s politikusból vannak meghívottak szép számmal, és tudom, hogy azért, mert úgymond egymagam árválkodom itt RMDSZ-es politikusként, nem a szervezők a hibásak.

Politikus vagyok, választott közéleti szereplő, Hargita Megye Tanácsának elnöke. Ha időm és lehetőségem engedi, kötelességemnek tartom részt venni minden olyan közéleti rendezvényen a megyében, ahova meghívnak, különösen, ha egy olyan rendezvényről beszélünk, mint az EMI tábor, amely megyénkbe vonz sok száz, ezer fiatalt.

Világnézeti, etnikai, pártpolitikai vagy tudom is én milyen indokok alapján soha nem fogok elutasítani egyetlen meghívást sem, és most mondom, a jelenlevő román sajtó képviselőinek is, ha a nyári marosfői táborba meghívnak előadóként, oda is elmegyek, sőt,ugyanazt fogom mondani mint itt, vagy Tusványoson, vagy bárhol.

Párbeszédre mindenhol és mindig szükség van, a választott politikusnak megtiszteltetés, ha ismertetheti álláspontját közéleti ügyekben, különösen olyan ügyekbe, amelyek munkája gerincét képezik.

És ha valami, akkor az autonómia, mint közéleti fogalom ilyen, ugyanis a demokratikus társadalmak lényege az autonómia, kezdve a titkos és egyenlő választójogtól, amikor a választófülke magányában az állampolgár eldönti kire szavaz, vagyis egy politikust, egy pártot megválaszt, hatalomra juttat vagy megbuktat.

És ha valamivel, akkor az autonómia fogalmával írjuk le a családot is, ezen autonómia az egyén szabadságjoga mellett minden egyes modern társadalom legfontosabb pillérét képezi. Ezt az alapegységet minden egyes állam védi és segíti, mert ez a legfontosabb eleme a társadalom megmaradásának.

A következő fontos egység egy adott település illetve települések összessége, a megyék Romániában.

Egyes országokban van egy következő önkormányzati, tehát autonómia szint, a régiós szint. Nálunk ilyen régiós szint csak nagyon korlátozott hatáskörrel van, hasonlóan Magyarországhoz. Más uniós országokban viszont megvan ez választott testületekkel.

Település, megye, régió, de akár a megye alatti járási szint, ezek azok az entitások, amelyeket az egyik legfontosabb európai uniós jogelv, a helyi autonómia fogalmával írunk le.

Ez alapelv. Természetesen egy településnek, egy megyének van területe, tehát terület + helyi autonómia, mondhatnánk, hogy ez területi autonómia. Sőt, ha hozzávesszük, hogy a 20% feletti etnikai kisebbség által lakott térségekben speciális kisebbségi nyelvhasználati jogok is érvényesülnek, akkor a területiséggel rendelkező helyi autonóm egységek etnikai szempontokat figyelembe véve kell működjenek, többek között biztosítaniuk kell a nyelvhasználatot a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban, illetve a kisebbségek saját nyelvükön történő oktatását.

Tehát csak Románia szintjén beszélhetünk legkevesebb 5-6 olyan megyéről, ahol a magyarság aránya meghaladja a 20%-t, és ezen megyék, ha nem forgatjuk ki a fogalmak értelmét, leírhatók a román közbeszédben szitokszóvá vált etnikai területi autonóm egységként.

Ha a községeket nézzük, ugye 200 fölötti az RMDSZ-es polgármesterek száma, tehát óvatos becslése szerint is legkevesebb 400 romániai község szintén etnikai jellemzővel rendelkező területi autonóm egység. És ezt a státust Románia törvényei és a Románia által aláírt nemzetközi jogi egyezmények garantálják.

Tudom, most sokan azt mondják, játék a szavakkal, és ne akarjak itt bármit félremagyarázni, mert amikor a román közbeszédben az etnikai alapú területi autonómiáról beszélünk – és bár a magyar közbeszédben az etnikai jelzőt nem teszi oda senki, de a megszólalók szintén arról beszélnek -, ha román politikus a megszólaló, kötelezően el kell borzadnia.

A cipész maradjon a kaptafánál alapon én azt javaslom, hogy maradjunk meg a továbbiakban a helyi autonómia fogalom mellett, ugyanis ez az önkormányzatiság alfája és omegája, ez az a fogalom, ami nem csak Romániában, de bárhol az Európai Unióban érthető, és ez az aminek a minőségről, nagyságáról, összetevőiről érdemes és kell beszélni.

És természetesen ne feledkezzünk meg a készülőben lévő területi autonómia törvénytervezetről sem, amelyet az RMDSZ parlamenti frakciói benyújtanak a román törvényhozás elé, amely egyedüliként és kizárólagosan jogosult dönteni ebben a kérdésben.

Ez törvényalkotási kérdés, én pedig helyi választott politikus vagyok, és ahogy kollégáim is, mint helyi választott politikusok azt gondolom, hogy a továbbiakban a helyi autonómiáról beszéljünk, mert biza e téren van javítani való bőven úgy a Székelyföldön, mint az ország akármely megyéjében vagy településén.

És amiről még nem szoktunk beszélni, azt is látni kell, hogy az ország megyéinek többsége rurális, tehát kisfalvas, kisvárosi térség. Hargita megye legnagyobb lélekszámú települése Csíkszereda, a megyeközpont. Lakossága nem éri el a 40 ezret. És még számos ilyen megye van az országban, és azt is tudjuk, hogy a jelenlegi forráselosztás a nagyvárost, a fővárost helyezi előtérbe, ezért a vidék folyamatosan lemarad, lakossága elvándorol.

Ha ez így folytatódik, hiába telepít aranyozott órákat a bukaresti főpolgármester, meg pálmafákat más nagyvárosi polgármesterek, mert a vidék leszakadásával, kiürülésével, az elvándorlással az ország nagy rendszerei, mint egészségügy, nyugdíjrendszer, szociális ellátás csődbe jutnak.

Tehát ezekről a kérdésekről érdemes beszélni, a forrásokról és a hatáskörökről, mert ez az autonómia lényege: mit tehetsz meg és mit tudsz finanszírozni.

Azt gondolná mindenki, hogy a források hiánya a probléma, de tudjuk, az uniós ciklusnak lassan a végén járunk, és mostanáig Románia abból a rengeteg uniós milliárdból 35 %-t hívott le.

Tehát pénz is lett volna, de mivel nem volt helyi szinten hatáskör, és nem volt jó szervezettség, vagyis vállalkozásbarát és fejlesztésbarát jogi környezet, ezért a sok milliárd elszáll, és maradnak a vezetékes ivóvíz, villany és aszfaltos út nélküli települések.

De ha most nem foglalkozunk az uniós fejlesztések komplex kérdéseivel, hanem csak elolvassuk az utóbbi hetek sajtócikkeit, amelyek a fürdők, nyári táborok fogyasztóvédelmi ellenőrzéseiről szólnak, azt látjuk, hogy az illetékes hatóság azt tette ami a dolga, alkalmazta a törvényt és kiderült, hogy a törvények alkalmazhatatlanok.

Nem mondok nevet, de egyik nagyon fontos, legkorszerűbb, nagy látogatottsággal rendelkező fürdőhely vezetője nyilatkozta, hogy ha minden szabályt betartana, egy héten három nap zárva kellene tartani. Értelmetlen.

Tudják Önök, hogy törvényi előírás a medence oldalán feltüntetni a maximálisan fürdőzök számát, és azt be is kell tartani, akár külön számlálóbiztos alkalmazásával.

Nyári melegben eltudja azt valaki képzelni, hogy a hároméves kisfiúnak majd valaki megmondja, Jancsika várj a sorodra, nem mehetsz be a medencébe, mert ott maximális a létszám?

De a néhány hete megjelent 15 oldalas cikkemben leírtam észak-olaszországi tapasztalataimat, ahol a sajtot, amelyet aranyárban értékesítenek szerte az unióban elhagyott bányákban, régi fa polcokon szárítják. Ha egy vállalkozó itt ezt tenné, annyi ellenőrzést és bírságot kapna, hogy elmenne az életkedve. És a sor hosszan folytatható.

És amiről beszélek ez mind autonómia, mert akárhogy is vesszük, az autonómia lényege, hogy az állam azt és csak azt szabályozza, amit muszáj, és a szabályok betarthatóak és ésszerűek.

És egyébként mindenkit békén hagy, hogy éljen és boldoguljon. Ha vállalkozni akar, vállalkozzon, és ne azért hajkurássza a vállalkozót, mert a harmincnemtudomhányadik pecsétje nincs meg a működésre, hanem azért, ha mondjuk adót csal.

Ez a gazdasági autonómia, ami a legfontosabb, és ami azt jelenti, hogy nem a gazda, a vállalkozó, a polgár van az államért, mint nálunk, hanem fordítva.

És az uniós csatlakozással átvettünk egy csomó jogszabályt, nagyon sok törvény szó szerinti fordítása a német, francia, osztrák jogszabálynak, és ott mégis mindenki nyugodt, kiszámítható az élet, kivándorolt polgártársaink ott megállják a helyüket, és itthon minden nyögve-nyelve működik.

A Londonba kivándorolt székelydobói kőműves hiányos angol nyelvtudása ellenére kiválóan tud dolgozni, adminisztrálni vállalkozását, alkalmazni egyre több falubelit, és az itthon maradt kollégája meg retteg az ilyen-olyan hatósági vegzatúráktól.

Egy dél-angliai kisvárosba kivándorolt megyénkbeli hölgy mesélte, hogy palacsintázót nyitott, és mikor megnyitotta az addig üresen álló helyiségben a palacsintázót, két nap múlva egy nagy küldöttség érkezett hozzá. Azt gondolta, jöttek az ellenőrző szervek és most jól elverik a port rajta, kezdik nézni, hol köthetnek bele. De nem, mert a delegációt a város polgármestere vezette, hozott egy üveg pezsgőt, koccintottak és gratuláltak neki vállalkozása sikeréhez. Megköszönték, hogy lehetővé teszi a városka lakói meg a turisták számára, hogy ne csak fish & chips-et meg kínai kaját ehessenek, hanem palacsintát, lángost is, hogy adóbevételt generál a településnek, hogy hasznosít egy addig üresen álló helyiséget. Sőt, nemcsak gratuláltak, hanem tanácsadót biztosítottak az induló vállalkozásnak.

De ne menjünk Angliáig, itt a szomszédban, Magyarországon a kisvállalkozások 10 éves futamidőre 2,5%-os kamat mellett kaphatnak jelentős hiteleket beruházásaikhoz.

A pozitív példák számosak, és azt gondolom, hogy az ilyen alkalmakat is, mint az EMI tábor, ha már ilyen jelentős a román sajtófigyelem is, arra használjuk fel, hogy olyan kérdésekről, témákról beszéljünk, amelyek nem csak nálunk, hanem az ország minden részén problémák.

Ezekről a dolgokról érdemes beszélni, a megoldásokat közösen kell keresni, mert ha nem találunk megoldást,  román, magyar, székelyföldi, moldvai fiatal, mind elvándorol.

A továbbiakban a néhány héttel korábban megjelent 15 oldalas cikkemben foglaltakat szeretném megosztani, ugyanis számomra is a meglepetés erejével hatott, hogy érdemben az abban foglaltakat nem vitatta senki.

Nem jelent meg az elmúlt hetekben egyetlen olyan politikusi állásfoglalás sem, amely elmeszelte volna írásomat. Ezért is mondom azt, ha érdemi kérdésekről beszélünk, hátsó szándékok nélkül, akár megkérdőjelezve tabutémákat is, akkor lehet és kell beszélni, nem kell félni.

Ezen 15 oldalas írásomban úgy tudom, hogy az autonómia, a területi autonómia témában megszólaló választott politikusok, de talán még az erdélyi elemzők és újságírók közül is elsőként néhány oldal erejéig górcső alá vettem a híres, agyonbeszélt dél-tiroli autonómia-modellt.

Egy táblázatba összefoglaltam a 14 jogkörét az ottani autonómiának és kimutattam, hogy az számunkra nem lenne megoldás, ugyanis mi ezen jogköröknél jóval bővebb, jóval szélesebb mozgástérrel rendelkezünk, viszont nem használjuk azt ki kellőképpen. És leírtam azt is, hogy a dél-tiroli modell egy beolvadás elleni modell, tehát annak intézményes garanciája, hogy a 250 ezer német ajkú ne tűnjön el az 50 milliós olasz tengerben.

De nálunk, itt, Székelyföldön a beolvadás nem jelent problémát, komoly gond viszont a kivándorlás. Tehát kivándorlás elleni modellekben kell gondolkodnunk, nem beolvadás elleni modellekben Székelyföldön.

És ez nem a politikum asztala csak, mert az, aki helyi termelőtől vásárol, a helyi munkahely megőrzéséhez járul hozzá, és a példákat hosszasan sorolhatom.

E téren mihez és hogyan járulhatnak hozzá falvaink, városaink önkormányzatai, a megyei tanács, ezek azok a kérdések, amelyekről kell és érdemes beszélni, jó példákat megosztani, és életbe ültetni.

Több munka, kevesebb cirkusz, mondta Böjte atya. Ez a megmaradás, a szülőföldön boldogulás záloga, nem más.