fbpx

Nem hagyjuk cserben a gazdáinkat és termelőinket

Hosszú idő után az elmúlt szombaton újra megszervezhettük a Helyi és Hagyományos Termékek Havi Vásárát. Sajnos a koronavírus-járvány egyik negatív hatásaként hónapokon keresztül nem szervezhettünk piacot, ezzel nehéz helyzetbe sodorva gazdáinkat és termelőinket, hiszen sokuknak ez jelenti a megélhetést. Az online tér alternatív megoldást jelent – ezért arra kérek mindenkit, hogy továbbra is bátran használja a különféle online csoportokat, a www.szekelytermek.ro oldalt, illetve bizalommal keressék a termelőket az online világban is –, de a személyes találkozásnak mindig van egy varázsa, a vásároknak pedig közösségi élménye! Teljesen más, amikor úgy vesszük meg azt a portékát, hogy mögötte látjuk az embert is, váltunk néhány szót vele, látjuk a szemében, hogy mekkora szeretettel és gonddal készítette azt a terméket, ezért továbbra is szorgalmazom a vásárok, piacok megszervezését, és ennek érdekében kész vagyok lépéseket tenni.

Szeretném kiemelni, hogy mennyire fontos és jelentőségteljes elmenni december 6-án szavazni. Nagyon fontos, hogy legyen magyar képviselet Brüsszelben is, hogy harcolni tudjunk érdekeinkért. Egyik fontos célunk, hogy a bürokráciát csökkentsük. A nyugati országokhoz képest mi jó néhány évtizeddel le vagyunk maradva, pecsét pecsét hátára kell, mindenféle engedélyeztetések, bevizsgáltatások szükségesek, és ezek mind-mind nehezítő tényezők termelőink számára. Az illetékes szervek újabb és újabb szabályokat hoznak, bűnügyi eljárással fenyegetőznek, ami ugyancsak nehezíti a folyamatokat, arról nem is beszélve, hogy a fiatal, ambiciózus gazdáknak így elmegy a kedvük attól, hogy belefogjanak bármilyen vállalkozásba, termelési ötlet megvalósításába.

Azt gondolom, eljött az ideje, hogy ennek véget vessünk, a félelmet fel kell oldani. Hargita megye lakóinak az a fontos, hogy a vásárok meg legyenek tartva, a termelőknek pedig az, hogy el tudjanak jutni a vásárlóhoz, a hatóságoknak meg az kellene legyen a céljuk, hogy ebben segítséget nyújtsanak. Ugyanakkor egy ellenőrző szervnek nem az a dolga, hogy akadályokat gördítsen, hanem hogy segítse a termelőt abban, hogy az megfeleljen a működési feltételeknek. December 6-án tehát szavazzunk a szürke törvények ellen és a fekete-fehér törvények mellett!

A következő vásárt december harmadik hétvégéjére tervezzük. Háromnapos lesz, és karácsonyi ehető ajándékokat is beszerezhetünk a családnak, barátoknak. Sőt, kihívom a kedves Olvasót: a szeretet ünnepére készülődvén szerezzen be egy terméket helyi gazdától vagy termelőtől. Vásároljon akár egy kézműves terméket ajándékként egy szerettének, akár a csülköt a töltött káposztába, akár a füstölt kolbászt, finom sajtot a karácsonyi reggeli asztalra, ezáltal értékelve és megköszönve termelőink fáradságos munkáját.

 119 total views,  2 views today

Hozzászólások
Loading...