Nyertünk! Közel 10 év pereskedés után egyik határvita megoldódik
Közel 10 év munka eredményeként Hargita Megye Tanácsa pert nyert Neamț megyével szemben alapfokon, Ploieștien. Egyik határvita megoldódni látszik hosszú évek munkája eredményeképpen. A Békás-szoros „bekebelezését” Neamț megye által nem tűrte Hargita Megye Tanácsa, ezért rábírta Gyergyószentmiklós korábbi polgármesterét, hogy együtt lépjenek fel jogi úton ellene. A peres ügyet tíz különböző bíróság tárgalta, mivel újra meg újra elhelyezték az érzékenységre hivatkozva.
– Köszönöm jogász kollégáimnak, hogy az elmúlt közel 10 év alatt, tíz tárgyaláson képviselték az ügyet és nem adták fel a munkát, a reményt. A szívós kitartó munka meghozta gyümölcsét, a mai alapfokú döntés elismeri, hogy Hargita megye részét képezi a vitatott terület, a határt jelző táblát pedig illegálisan helyezték bennebb a Gyilkostó üdülőtelep felé. – mondta a döntés kapcsán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Hargita Megye Tanácsának elnöke fontosnak tartotta kiemelni, hogy ebben a határral kapcsolatos perben is a kitartó, alapos munka hozta meg az eredményét, nem a felesleges hangulat- és feszültségkeltés. Borboly Csaba szerint nagyon fontos az úzvölgyi események kapcsán is a hasonló magatartás, a következetes, alapos és kitartó munka.
– A provokációk, feszültségkeltések, fölösleges színpadi jelenetek helyett kérek mindenkit, hogy támogassa munkánkat, segítsen abban, hogy az úzvölgyi temető kapcsán is törvényszerűen járjunk el és a törvények mentén nyerjük el igazunkat, biznyítsuk be, hogy a terület Hargita megyéhez tartozik – tette hozzá Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Az erről készült videó megtekinthető az alábbi linken:
Határvitákról bővebben itt olvashatnak:
https://hargitamegye.ro/hatarvitak.html
Csíkszereda, 2019. június 13.