Összehangolt turisztikai fejlesztésekre van szükség
A térség fejlesztése a legfontosabb célja a Csomád–Bálványos Közösségi Fejlesztési Társulásnak, melynek Hargita és Kovászna megye tanácsa mellett tagja Csíkkozmás, Tusnád, Tusnádfürdő, Sepsibükszád és Torja önkormányzata. A fejlesztési társulás közgyűlését február 23-án, pénteken tartották a csíkszeredai megyeházán. A két megye közt létrejött társulás fő célja a térség fejlesztése, hisz mindkét megye számára fontos turisztikai célpont a Csomád-Bálványos vidéke. Ezen a területen több természetvédelmi övezet található, az infrastruktúra komoly beruházásokat igényel.
A találkozón a társulás vezetői és az érintett települések polgármesterei mellett jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Becze István megyei tanácsos, a vidékfejlesztési szakbizottság elnöke is. A tevékenységi terv és az idei költségvetés megvitatása után az ez évi prioritásokat vázolták: a Szent Anna-tavat és a Mohos-tőzegláp övezeti rendezési tervének (PUZ) lezárása, hidrogeológiai tanulmányt készítése a Szent Anna-tónál, illetve a Tusnád községi halastó jogviszonyának tisztázása és pályázati forrás keresése.
– A turisztikai fejlesztési társulások létrehozásának elsődleges célja a fenntartható turizmus megvalósítása Hargita megyében, annak megőrzése és fejlesztése. Egy olyan turisztikai térség kialakítása ahol a vendégek több napot is eltöltenek, és olyan emlékekkel térnek haza, amelyek jövőre is visszacsalogatják őket és még jó néhány vendéget. Ezért van nagy szükség az összehangolt turisztikai fejlesztésre – hangsúlyozta Borboly Csaba megyeitanács-elnök.
Hargita megye egyik kiemelt turisztikai desztinációja a Csomád–Bálványos, ebben a zónában Csíkkozmás, Tusnád és Tusnádfürdő rendelkezik területekkel, és érdekelt a turisztikai fejlesztésben. A Csomád-Bálványos turizmusfejlesztési társulás fontos célkitűzésének tekinti a vidék turisztikai fejlesztését, népszerűsítését és megóvását. Elsődleges szempont, hogy biztosítsa a vidéken élő, Európa-szerte ritkaságszámba menő növény- és állatvilág megóvását. Úgy vélik, kellő odafigyeléssel és összefogással, jelentős növekedést lehet elérni a térségben úgy, hogy a vidék fejlesztése ne okozzon károkat a védett természeti területen.
Becze István megyei tanácsos javaslatot fogalmazott meg, hogy a térségben található mofettákat mérjék fel és ezek hasznosítására készüljön egy hatástanulmány, amelyet pályázati úton külső forrásokat bevonva tudnának megrendelni.
Könyvbemutató a mofettákról
A közgyűlést követően, 14 órától a csíkszeredai megyeháza márványtermében a Csomád–Bálványos Közösségi Fejlesztési Társulás szervezésében mutatták be Incze Réka, Jánosi Csaba, Kisgyörgy Zoltán és Tatár Mária Székelyföldi mofettás könyv – Gyógygázok az egészség szolgálatában című munkáját, a szerzőkkel Oláh-Gál Elvira újságíró beszélgetett.
Incze Réka örömének adott hangot, hogy doktori dolgozatának témája alapjául szolgálhatott a könyv megszületésének. Tatár Mária szakorvos a kovásznai természetes gyógytényezőkről és a mofetták jótékony hatásáról és veszélyeiről számolt be, míg a csíkszeredai Jánosi Csaba a Hargita megyében lévő mofettákat ismertette. Végül Nagy József, az Aquasic Közösségek Közti Társulás vezetője a gázömlések (mofetták) gyógyászatban és egészségturizmusban történő felhasználásáról beszélt.
Csíkszereda, 2018. február 24.