fbpx

Példaértékű együttműködés egyház és iskola között Patakfalván

Négyes hálaadó ünnepséget rendeztek Patakfalván, a református templomban vasárnap, május 17-én, erre a patakfalvi elemi iskola és óvoda, valamint a gyülekezeti ház felújítása, a középkori Szent Lőrinc-templom feltárási munkálatainak folytatása és az édesanyák köszöntése szolgáltatott alkalmat. Az istentisztelettel egybekötött ünnepségen jelen volt Geréb László, Patakfalva református lelkésze, Kántor Csaba, az egyházmegye esperese, püspökhelyettes, Tőkés Zsolt, az egyházmegye főgondnoka, Tamási Zoltán, az iskolaközpont igazgatója, Nyárádi Zsolt régész, Sándor József polgármester, Németi Zoltán alpolgármester és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Az istentiszteleten igét hirdető Kántor Csaba alapgondolata így hangzott: „Mindeddig megsegített minket az Úr!” (1Sám 7,12). Az édesanyák köszöntése és a patakfalvi iskolások, óvodások ünnepi műsora után Geréb László lelkész ismertette a javítási munkálatok részleteit, kifejezve köszönetét a támogatóknak. Ugyanakkor kiemelte, hogy Patakfalván példaértékű az összefogás, amely az egyház és iskola közti kapcsolatot jellemzi, valamint a hívek nagylelkű adakozása, ami nagymértékben hozzájárul az ehhez hasonló eredmények megvalósításához. Nagy Edith óvónő és Fülöp Hajnal tanítónő az iskola feljavítását méltatta, Nyárádi Zsolt régész pedig a középkori templom feltárási munkálatainak eredményét ismertette.

Borboly Csaba megyeelnök méltatta a példaértékű együttműködés eredményeit és a hozzájárulókat.

– A szép táj, a hagyományos építkezés, a kultúra és néphagyományaink révén nagy érték rejlik falvainkban, a mi kötelességünk pedig ezen értékeket megvédeni, ápolni és továbbadni. Kitartó, lelkiismeretes munkával szép eredmények valósulhatnak meg, erre példa Patakfalva – mondta Borboly Csaba hangsúlyozva, hogy Hargita Megye Tanácsának továbbra is prioritás segíteni a megmaradásban a kistelepüléseket a Kisfalu program keretében. A megyei tanács 26 ezer, illetve 15 ezer lejjel támogatta a tanintézet külső javítását, valamint a gyülekezeti ház tetőszerkezetének javítási munkálatait.

Kántor Csaba püspökhelyettes záró gondolatában kiemelte, hogy profitorientált társadalmunkban jó befektetés a gyermek, a felnövekvő nemzedék.

Csíkszereda, 2015. május 18.

 1,027 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...