Székely történelemtankönyv

Számos olyan kezdeményezés volt, amely az előző ciklusban indult, és meglett az eredménye. Van néhány kezdeményezés, amely az előző ciklusban indult, és csak a mostani választás után válnak láthatóvá az eredmények. A nagyobb léptékű kezdeményezések közül ilyennek minősül a székelykeresztúri gazdatulajdonú tejfeldolgozó, illetve a mai napon bemutatott, A székelység történetecímű tankönyv. Megyei tanácsok nem szoktak foglalkozni tankönyvekkel, meg úgy általában az oktatással sem, mert az minisztériumi, illetve helyi tanácsi kompetencia.

De megyei tanácsok nem szoktak foglalkozni a szórvánnyal sem, illetve nem szoktak komolyabb pénzösszegeket szánni a kultúrára, az irodalmi lapokra. De mi itt Székelyföldön nem tehetjük meg, hogy ne foglalkozzunk e kérdésekkel, mert ha mi nem karoljuk fel ezeket a kezdeményezéseket, akkor nem lesz, aki helyettünk ezt megtegye. Számos olyan kezdeményezés van jelenleg is, amely túlnő egy adott település, egy megye határain, önkormányzataink mégis önzetlenül vállalják ezek támogatását, mert fontosak ennek a közösségnek, segítik a megmaradást, értékeink őrzését, gyarapítását. A székely történelemtankönyv is ilyen kezdeményezés. Hargita Megye Tanácsa, Kovászna Megye Tanácsával partnerségben, felvállalta ezt a kezdeményezést, és biztosította a lehetőséget a tankönyv megszületéséhez. A tankönyvet kidolgozó kollektíva nélkül az egészből nem lett volna semmi, de én azt mondom, hogy a tankönyv kidolgozásának ötletét övező pozitív fogadtatás az emberek részéről volt az a döntő tényező, amely segítséget adott az akadályok leküzdésében. E kötetet mintegy kikövetelte magának e társadalom. Bármilyen probléma merült fel az elmúlt két esztendőben a tankönyv kapcsán, azt megoldottuk, mert tudtuk, hogy tankönyvnek lennie kell.

És lett. És a tankönyv megszületését övező esemény tanulságait levonva én azt mondom, hogy ami mögött van komoly társadalmi támogatás, és ez találkozik egy lelkes, alkotói, a programot megvalósító kollektívával, akkor ott az ötletből eredmény lesz. Hermann Gusztáv és Ferencz Alpár csapata hitt ebben a dologban, és a tankönyv elkészült. Reális célt tűztek ki maguk elé, és nekifogtak keményen dolgozni. Nem dumáltak, nem sajtóztak, hanem keményen dolgoztak, munka mellett, család mellett. És van tankönyv. Én azt mondom, hogy e tankönyv is azt bizonyítja, nincs lehetetlen. Az értelmes célok elérhetők, megvalósíthatók.

A történelem ismétli önmagát. Aki múltját nem ismeri, annak jövője sincsen. Ezek a kijelentések közhelyesen hangzanak, de igazak. Egy térség fejlődését, gyarapodását hosszú távon úgy lehet megvalósítani, ha minden egyes részletre odafigyelünk, így az oktatásra, múltunk hiteles forrásból való megismerésére. A mostani önkormányzati ciklusban prioritás megyénk oktatásának, képzési rendszerének a fejlesztése. E törekvés egyik fontos mozzanata e tankönyv.

Nem vagyok híve a nagy szavaknak. Politikai hitvallásom, hogy csak olyanra vállalkozzam, csak olyat ígérjek, amelyben egyfelől hiszek, másfelől meg látom a kivitelezés, a megvalósítás lehetőségét. Soha nem adtam – bár néha meggyanúsítanak egyesek ezzel – a nevem olyan akciókhoz, amelyek célja egy kis népszerűségszerzés, sajtózás, utána meg a nagy üres csend. Ez a térség, Székelyföld olyanná fog válni, amilyenné akarjuk tenni, olyanná, amiben hiszünk, és amiért tenni is hajlandók vagyunk. Az útkeresésnek, a vitáknak, az elmélkedéseknek az ideje lejárt. Meggyőződésem, hogy e közösség már legalább négy éve túl van a tervezgetés szakaszán, és a tettek mezejére lépett. Ma már nem az a kérdés, hogy ki mit mond, mit ajánl e közösségnek, hanem az, hogy mit tesz le az asztalra, mit valósít meg. Sajnos egyes közéleti szereplők még leragadtak a 90-es éveknél, és az akkori, sérelmi alapú politizálás kánonjait zengik mai napig. Szerintem ez lejárt lemez. Nem siránkozni kell, hanem dolgozni, menni előre. Amit fontosnak tartunk, ami mögött van közösségi támogatás, az megvalósítható, elérhető. E felismerés tudatában dolgozzunk, cselekedjünk, ahogy tette azt A székelység története tankönyv szerkesztői és lektori csapata az elmúlt két esztendőben.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.