Szépek a számok…
A hónap 13. napja
Ettől a számtól olykor kicsit aggódunk, főleg ha pénteki napra esik. Nekem félig jött össze a rossz dolog, mert 13-a volt ugyan, de nem péntek, hanem hétfő. Tehát kedden szabadulhattam.
2 éve
Korábban is vettem részt DNA-kihallgatáson, amiről az volt a tapasztalatom, hogy odamegyek, válaszolok, magyarázattal szolgálok a névtelen feljelentő vádjaira, azokat leírják, majd utána eljövök, és az eljárást megszüntetik. Ez 2011-ben volt. Most nem így történt.
7 nap
Hat nap alatt teremtette a Jó Isten a világot, a hetediken megpihent. Ezért is van misztériuma a 7-es számnak, főleg ha bizonyos napok számát kívánjuk azzal jelezni. Tehát a múlt héten, 13-án úgy mentem be először kihallgatásra, hogy sejtettem, valami készül ellenem, de a benntartásra nem gondoltam. A 2 évvel korábban megejtett kihallgatást követően rendszeresen kihallgatták több kollégámat, papírokat kértek el tőlük, de arra nem gondoltam, hogy 7 napnak kell eltelnie, hogy most nyugodt lélekkel tudjak írni. A vizsgálódás elmúlt 2 évében el sem tudtam képzelni, mit is akarhatnak, mire készülnek.. Ki és mivel jelentett fel? De a mögöttem hagyott tömény 7 nap alatt mindent megtudtam, mindent, amire kerestem a választ az elmúlt 2 évben. Mondhatják, hogy sovány vigasz, de nekem ez fontos.
Könnyezés kétszer
2 alkalommal gyűltek a szemembe könnyek. Először, amikor az ügyvéd a Marosvásárhelyi Ítélőtáblánál tartott beszédében a bírónak szépen és érthetően elmondta, miként harcoltam éveken keresztül azért, hogy többet tudjunk aszfaltozni. Másodszor meg, ugyancsak aznap, 14-én, amikor délután a két feltételezett vádlott-társammal, az ítélet meghozatalának 3 órás, végtelennek tűnő időintervallumában a cellabeli közös illemhely használatáról és az étkezésről beszélgettünk, cseréltünk tapasztalatot. Ekkor a feszültség, a keserűség és a nyomor csalta ki a könnyet a szememből. Nevetés közben.
Egy másik szám, a 6-os!
Az utóbbi hónapokban – nem tudom miért – óra nélkül is pontosan ébredek reggel 6-kor. Ez talán az utolsó 3 hónapra, február közepétől datálható, szinte egybeesve a Hargita megyén belüli magyar–román együttélési kódex programjának a meghirdetésével. És nagyjából erre az időszakra tehető az is, hogy egyre több munkatársamat hívták kihallgatásra Marosvásárhelyre, egyre gyakrabban jöttek „eredeti” papírokért, megsokasodott a lejárató e-mailek száma. A marosvásárhelyi Borsos Tamás utcai fogdában is reggel 6-kor van az ébresztő. Állapoti előnyöm volt, nem kellett ébresszenek, már ébren voltam!
A 3-as is szép szám!
3 kívánság, 3 jótanács, 3 intelem, 3 lehetőség, és mindenből van 3.
3 feltételezett bűnözőtársam volt a cellában, ami megint 3 méter volt egyik irányba, és 3 a másikba. A 3 sorstársam meg felváltva járta be azt a kb. 3 x 3, azaz 9 lépést, amit meg lehetett tenni az ágyak, a falak és a közös illemhelygödör között.
15 a cella száma
A három roma cellatársamban – habár egyikük kikérte magának, hogy ő nem roma, hanem más, ahogy mi is köznyelvben használjuk – olyan cellatársakra leltem, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy tartsák bennem a lelket. Átadták nekem a szűkös cella legjobb ágyát, ideadták saját ágyneműjüket, ennem adtak csomagjukból, és amikor látták, hogy még mindig csak búsulok, és nézek magam elé, akkor énekeltek nekem egy órán keresztül, hogy lelket verjenek belém.. Akkor bizony volt egy mélypontom, de ahogy a cellatársaim lelket vertek belém pár óra alatt, akkor tudtam, hogy ennyi volt a félelem, túl vagyok rajta! És most már nincs olyan eszköz, amivel meg tudnak törni!
Ima
A hit közös erőt teremt! Én ebben hiszek. Közösségépítés nélkül nincs társadalom! Nem vallom azt a liberális alapelvet, hogy a társadalom egyénekből áll, és csak az egyén boldogulása a cél. Én a koherens közösségekre épített társadalomban hiszek, amelyben az emberek egymással szolidárisak, és képesek egymás javára lemondani. Történelmi egyházaink a tanításaik, szertartásaik révén ezt is teszik, a legjobban. Az elmúlt héten sokan jelezték, hogy egyénileg vagy akár kisebb, netalán nagyobb közösségekben imádkoztak, fohászkodtak a Jó Istenhez, hogy segítsen rajtunk, az alaptalanul meghurcoltakon. Köszönet érte! Még akkor is, ha „ez nem divat” egy politikustól, le merem írni: hiszem azt, hogy ez is segített!
Pál Tamástól tanultam
Az ifjúsági szervezeti élet szinuszgörbéhez hasonlít. Vannak csúcspontok és vannak mélypontok, de a kérdés nem az, hogy mennyire tud élni, boldog lenni az ember a csúcson, hanem hogy a mélypontról is ki tudunk-e mozdulni. A hétvégén a Facebookon kaptam egy kedves, biztató üzenetet, amelyben egy pszichológus azt írta: amikor a kútba beleestünk, akkor azon kell gondolkodni, miként mászunk ki. Az életben vannak mélypontok, de barátokkal, támogatókkal, segítőkkel könnyű a kútból kimászni.
A 9-es szám
Kevésbé használjuk, hisz ha 9 dolgot kell megjegyeznünk, nem biztos, hogy a memóriánk mindig megbirkózik ezzel.. Ahogy számolom közéleti tevékenységemben, ez a hét volt a 9-ik mélypont! Nem tudom, hányan vagyunk a „9-esek klubjában”, de ez a sokadik megpróbáltatás. Talán gyors számvetést végezhetnék… de minek? Azt mondja a feleségem, csak a jó dolgokra érdemes emlékezni.
Június 12.
Még 21 nap szabadság van 2013. június 12-ig, amíg csak Csíkszeredában szabad tartózkodnom. Csodálatos a lányaimmal lenni napi 24 órát. Két nagy „projektem” van erre az időre: a kisebbik lányom harmadik születésnapját megszervezni május 26-ára, a nagyobbikkal pedig naponta úszni járni a Csíki Csobbanóba. Én kisiskolás koromban tanultam meg úszni, amikor magyarországi unokatestvéreim bedobtak a maroshévízi Bánffy-fürdő közepébe, és onnan kellett kievickéljek. Nagyobbik lányom ügyesebb, mint én, ő már középcsoportosként jobban úszik, mint én harmadik osztályban.
0
Ha erdélyi magyar harcol erdélyi magyar ellen, azon senki se nyer, előbb-utóbb mindenki csak elveszíti, amit a másiktól elnyer. A dokumentumokat átolvasva volt alkalmam összerakni a helyzetemet kimutató egyenletet, és rájöttem a megoldásra, vagyis a felavatós oldalon kívül a többi negatív eszköz (sms-ek, kör e-mailek, telefonhívások, névtelen kommentek egy része stb.) nem az erdélyi magyar versenypártok munkálkodásának eredménye. A válasz megtalálható a 64 kötet egyikében!
64 kötetes a vádiratcsomó
A 64 elsőre nagy szám, sőt rémisztő! De a nagy számoknak is van belsejük. A nagy számokkal úgy kell „elbánni”, hogy szétbontjuk részekre. A 64-ből ekkor kiderül, hogy 61 technikai dokumentációt, útterveket, közbeszerzései felhívásokat, szerződéseket, mindenféle más műszaki anyagot tartalmaz, és a maradék 3-ban van minden, mint a jó boltban, feljelentgetések dögivel, különféle tanúvallomásokkal, egyéb eljárási cselekményeket dokumentáló okiratok. Olyan ez, mint a Magyarországon 850 Ft-ért kilónként megvásárolható trappista sajt (40% génmanipulált kukorica keményítő; 20% szójaszármazék; többi ízfokozó, festék, tartósítószer stb. – a tej aránya nem éri el a két számjegyet! Miközben tudjuk, hogy 1 kg sajthoz 10 liter tej kell, amely literenkénti felvásárlási ára 95 Ft. Na, számoljunk!). Sajtnak sajt, csak tejet nem nagyon látott.
16 oldal az egyik feljelentés
Magyar ember írta alá, az egyik párt nevében! De nem haragszom érte, ez van. Egyeseknél a cél szentesíti az eszközt, lelkük rajta.
50%-kal növeltük az aszfaltozott megyei utak hosszát
Olyan körülmények között, hogy a pénzeink jelentős részét az év utolsó részében (október, november, december) tudtuk megszerezni, akkor, amikor már nem kellett Bukarestnek a pénz, de hogy az illetékes minisztérium tudjon év végén teljes elköltést „jelenteni”, ideadták nekünk a resztlit, mi hazahoztuk, és van, min közlekedni. A Számvevőszék azt írja a jelentésében, hogy „nem biztos alapok” (fonduri nesigure), de azt is írja, hogy így sikerült 50,35 km-t aszfaltozni! Ez több mint 10 községet jelent, és a hozzájuk tartozó több tíz falu számára lehetőséget, azt, hogy megcsináltuk akkor is, amikor esetenként már a hó is pilinkélt, de ott van, a mai napig járható. Azt elvenni, elvitatni nem tudja senki, maximum a rönkszállító autók tudják szétgyúrni. De ahhoz is évek kellenek!
A 131-es számú megyei út
Szeretném befejezni! A hiányzó részt meg kell építeni, a kénosi tetőt járhatóvá kell tenni. Nehéz, mert két éve pereskedünk, feljelentés feljelentést ér, így senki nem mer semmit se aláírni.. De egyet tudok, közel 65 kilométerből sikerült iszonyatos erőfeszítésekkel 60-at leaszfaltozni. Persze van, ahol még hiányzik a kopóréteg, de járható! És ez sokat jelent annak a térségnek, amelyet a rossz út miatt az elnéptelenedés igen veszélyeztetett.
14-ik éve dolgozom Hargita Megye Tanácsánál
Valahol olvastam, hogy Amerikában a javallott idő egy munkahely betöltésénél 3 év. Egyes szakemberek ezt követően javasolják a váltást. Ha ezt nézzük, a statisztikát rontom, de nagyon. Zsombori Vilmos korábbi elnök hitt a munkában, és lehetőséget adott 2000-ben, azóta is kihívást érzek, és minél jobban megismerem az utolsó kisutcabeli gondokat, annál jobban érzem a hivatást (nem küldetést!), hogy ezt a statisztikát még jobban elrontsam.
5 az én számom
Hisz ötödik éve annak, hogy bizalmat és lehetőséget kaptam, hogy elnökként dolgozhatok a megyéért! Ezt a bizalmat továbbra is megbecsülöm, és igyekszem, hogy minél több keserűséget, problémát, bajt és gondot sziszifuszi munkával ugyan, de együtt próbáljunk megoldani.
10 – Mi jöhet még?
El sem tudom képzelni, a szabadságom elvételének az igyekezetét, amely kudarcba fullad, mi követheti. De még 3 év van ebből a mandátumomból!
„–” előjel
A matematikában a mínuszjel ártatlan, és különösebben nem jelent kellemetlen, kényelmetlen dolgot. A közéletben mást jelenthet, hisz CSAK pár politikustársamnál érzékeltem, hogy ebben a 7 napban nem keresi a társaságom, nem biztat. Láttam igyekezeteket! Szinte már irányokat is láttam, „ha netalán kellene a helyembe lépni”.
„+” előjel
Nemcsak a matematikában, de a közéletben is a jót jelenti. Jelentheti a %-ot, amivel nyerünk, a számot, ahány szavazatot kaptunk, a munkánk eredményét, hogy például hány kilométert sikerült aszfaltozni lehetetlen körülmények között, sok mindent jelenthet. De most, akikre ki akarok térni és köszönetet mondani a közéletből, akik nyilvánosan is kiálltak mellettem: az RMDSZ szövetségi elnökének; az EMNP-nek; az MPP-nek; Csík Terület Ifjúsági Tanácsának; a történelmi egyházainknak; a magyar kormánynak; Magyarország nagykövetsége vezetőjének; az RMDSZ parlamenti frakcióinak; az RMDSZ EP-képviselőinek; az RMDSZ Hargita megyei szervezetének; az RMDSZ csíki szervezetének, a Magyar Ifjúsági Értekezletnek; a székelyföldi önkormányzatok nevében kiálló kollégáimnak.
1755 a „lájkok” száma
A fenti szám az elmúlt napokban feltett három, e témakörre vonatkozó Facebook-bejegyzésre vonatkozik, amelyet közel 20 000-en olvastak el.
365 napból áll egy év
Ennyit dolgoznak Hargita Megye Tanácsának munkatársai! Lehet bármilyen ünnep, szabadság, bármi, valahol mindig folyik a munka. Én erre a munkaközösségre büszke vagyok. Sokat kibírtak és még ki kell bírniuk, de még sohasem kellett senki se szégyenkezzen az elért eredményekért, amelyek segíthetnek egy-egy nehéz pillanatban a továbblépésben. Június 12-ig nem szólhatok bele az ott folyó munkába, de kívülről látom, jól teljesítenek most is! Hajrá és fel a fejjel!
∑ – szumma
„Keep walking!”
Aki másképpen nem tud elérni mindennapi kis örömöt, az ilyen módon pótolja…A boldogságát más nyomorúságában leli…
A tiszta szivből jövő ima meghallgatásra talál, bármilyen is legyen a próbatétel…
nagyon jol fogalmaztál.
Csaba mindig veled es melleted vagyunk fel a fejjel es meglatod minden jora fordul. Minden tiszteletunk a tied.
Cseppnyi kétségem sincs afelől, hogy Borboly Csabának igaza van. Azt is tudom, hogy egy ilyen övön aluli támadássorozat és megpróbáltatás után még erősebb, még céltudatosabb lesz. Hajrá, Elnök úr!
Tisztelt Borboly Csaba lehet, hogy mar nem emlekszik, ezelott 3 evvel ,, szolitottuk”meg a csiksomlyoi bucsun a kegytemplom elott{tisztan emlekszem esernyovel a kezeben mintha vart volna valakit), es elismeresunket fejeztuk ki tevekenysege irant, amit tesz a kozossegert, meg vagyunk gyozodve, hogy most is azt tette, imadkozunk Onert, az igazsag gyozni fog.Kitartast Onnek es Csaladjanak.(egy marosmenti kisfalubol.)
Az igazsag gyozni fog, ha idobe kerul is. Sajnos a rosszakarat a gonoszsag elkepesztoen nagy. Borboly Csaba becsuletes ember es cask csodalni tudom, hogy ilyen nehezsegben ilyen ellenseggel szemben is tud kuzdeni. A vadak ha johiszemuseg volna gyorsan szetfoszlananak de suket fulekkel van a harc, sajnos ide ebbe szulettunk.Az ember egyeseknek nem ertek, a megalazas az mindennapi eszkoz. Kitartast biztosan sikerulni fog bebizonyitani, hogy a ragalom legaljasabb fajtajaval van dolgunk.
„Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!”.
A számok pedig nemcsak szépek. Egymás mellé rakva jelentőségük is van…
Mernék fogadni egy láda sörben, ki a párton belüli feljelentő. Ne hagyd magad Csaba!
Tisztelt Elnök úr! Kedves Csaba! A Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye Közgyűlése a folyó hó 24-én tartott gyűlésén szolidalitását fejezte ki személyed irányába és imádságban hordozza ügyedet. Tudd, hogy Hargita megye református közössége is meletted áll, nem vagy egyedül. Kötelességemnek tartottam ezt tudatni veled, mint egyházmegyénk főjegyzője. Magyar testvéri szeretettel jegyzi Szatmári Szilárd csíkszeredai lelkész.
Virágh Attila- Csíkszentsimon.
Tisztelt Elnök úr, fel a fejjel, kitartás, akik neked rosszat akartak melléfogtak, mert ezzel az embertelen.
meghurcoltatással pont az ellenkezőjét érték el mint amire számitottak.