Támogatás egy magasabb szint eléréséhez
Támogatás egy magasabb szint eléréséhez
Támogatják a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház kettes kategóriájú, regionális klinikai kórházzá való fejlesztésére vonatkozó terveket – hangzott el több alkalommal szombaton, március 30-án Csíkszeredában. A kórház, az intézményt fenntartó Hargita Megye Tanácsa és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem az egyetem csíkszeredai karán a szepszis diagnosztizálásának és kezelésének aktualitásai témájában szervezett tudományos tanácskozást. A rendezvény első részét a csíkszeredai klinikai kórház megvalósulásához szükséges lépések vázolásának szentelték, a résztvevők számba vették, hogy az ehhez szükséges kutatási és oktatási tevékenység terén milyen együttműködési lehetőségek vannak.
A rendezvény kezdetén Pap Levente dékánhelyettes gyümölcsözőnek nevezte a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház és a Sapientia csíkszeredai kara között kialakult együttműködést és aláhúzta, az új tanulmányi programok bevezetésénél a felsőfokú intézmény számára az egyik fontos tényező a térségi igény, fel kell karolni a társadalmi kezdeményezéseket.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke felidézte, hogy honnan érkezett a kórház ehhez a momentumhoz. Mint rámutatott, 2013-ban még az is szóba került, hogy be kell zárni a kórházat, ezzel szemben pedig most a kettes kategória és klinikai szint eléréséről van szó. Úgy véli, ha ennek érdekében mindenki együttesen tesz, akkor hat éven belül ez is valósággá válhat. „Az, hogy ide elértünk, elsősorban a kórház munkaközösségének az eredménye. Bebizonyították, hogy lehetetlen körülmények között is előre tudják vinni a szekeret” – mondta. Borboly Csaba rámutatott, az RMDSZ parlamenti képviselete révén a kormány által a kórháznak kiutalt több mint harminc millió lejes kormányzati támogatás ebben az évben könnyebbé teszi a fenntartó megyei önkormányzat dolgát, ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy mekkora feladatot jelent a kórháznak a pénz elköltése. A megyei tanács elnöke bizakodását fejezte ki azzal kapcsolatosan is, hogy mind a marosvásárhelyi orvosi egyetemmel, mind pedig a Sapientiával közösen működnek majd kutatási programok.
Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának első konzulja azt fejtette ki, a magyar kormány nemzetpolitikájának egészségügyi vonatkozásban az a célja, hogy Erdélyben, Székelyföldön minél magasabb szakmai színvonalon legyen elérhető a magyar nyelvű egészségügyi ellátás, ezért üdvözlik a kórház azon döntését, hogy magasabb szakmai szintre kívánja emelni a működését. „Ezért állunk ki határozottan a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosképzés mellett is, a szolgálati lakások építését is ezért támogatjuk és azt is örömmel vesszük, hogy a kórház a magyar állam által fenntartott Sapientiával törekszik szorosabb partnerségre” – mondta.
Korodi Attila az RMDSz csíki parlamenti képviselője a jó stratégia és pontos tervek szükségességét hangsúlyozta, mint kiemelte, a kórház által kapott idei, jelentős pénzügyi támogatás ennek is köszönhető. Hozzátette, a magas minőségű egészségügyi ellátáshoz elengedhetetlen a tudományos élet beindítása és hozzátette, ebben is segítenek, ha tudják, pontosan hol és mit kell tenni.
Mara Gyöngyvér rektorhelyettes felidézte, már múltja van a Sapientia és a csíkszeredai kórház tudományos együttműködésének, tavaly pedig megszületett az az együttműködési megállapodás is, amelyben a Sapientia elkötelezte magát arra, hogy a kutatás terén a megyei kórház mellé áll. „Megfogalmazódott az az igény is, hogy az oktatás terén is szerepet vállaljon az egyetem, ami a klinikum kialakításában a kutatás után a következő lépés. Ebben a második lépésben ma még nem tudja az egyetem egyértelműen kijelenteni, hogy igenis, ezt felvállaljuk. De nem zárkózunk el ettől” – mondta a rektorhelyettes. Hozzátette, amennyiben erre társadalmi igény van és ezt a marosvásárhelyi orvosi egyetem is megerősíti, továbbá ha nemzetstratégiai szempontból és a kollégák részéről is van erre támogatottság, akkor igyekeznek ebben is előrelépni.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektorhelyettese, dr. Nagy Előd szerint a Sapientián megvan az a gyakorlati és elméleti tudás, ami a klinikai kutatáshoz szükséges. Talán hiányzik egy láncszem és ez lehet az orvosi egyetem, rá tudnak mutatni arra, hogy Csíkszeredában, Hargita megyében milyen patológiát érdemes kutatni – tette hozzá.
Tánczos Barna, az RMDSz csíki szenátora kijelentette, biztos abban, hogy meg lehet valósítani a megálmodott regionális egészségügyi központot. Felsorolta, az orvostársadalom, a megye és a város vezetői mellett ezt az RMDSZ is támogatja. „Az RMDSz csúcsvezetősége is teljes támogatásáról biztosítja azt a csapatot, aki a csíkszeredai klinika, a kettes kategória létrehozását tűzte ki célul. Adminisztratív, orvosi és regionális szempontból is jogos az elvárás, hogy a kórházat egy szinttel feljebb léptessük. Ez nem jelenti azt, hogy más nem kap támogatást, mindenik kórháznak megvan a szerepe ebben a rendszerben, de úgy gondoljuk, kell egy húzóerő” – mondta a szenátor.
A kettes kategória elérésének intézményi feltételeit dr. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője ismertette, kifejtette, melyek ennek a szintnek a felszereltségi, személyzeti, szervezési vonatkozásai. A kórház jelenlegi helyzetét és a magasabb besoroláshoz szükséges konkrét adatokat dr. Konrád Judit, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere vázolta. Kiemelte, nagy problémát jelent a felsőfokú végzettséggel rendelkező egészségügyi asszisztensek hiánya és ezen a téren nagyon sokat kell dolgozni. „Szövetségesünk a Sapientia és úgy az oktatás, mint a kutatás terén megvannak az elképzelések. A kutatás ma már nem valami távlati, elvont dolog, hanem konkrét lehetőségeket nyújt a kórházban fekvő betegek gyógyítására” – mutatott rá.
A csíkszeredai kórházban tavaly áprilisban jött létre a kutatási részleg, az út kezdetén vannak, de van erre nyitottság és együttműködés is, így van ennek jövője – vélte dr. Dobrică Adrian, a csíkszeredai kórház megbízott kutatási igazgatója. Szintén rámutatott az egészségügyi posztliceális képzés terén ismert hiányosságokra és elmondta, lehetőség nyílhat arra is, hogy a megyei kórházakban is működjön rezidensorvosi képzés. Kifejtette, csak a sebészet terén az elmúlt években olyan szakágak jelentek meg a csíkszeredai kórházban, amelyek egyébként csak egyetemi központokban működnek.
A modern kutatást és gyógyítást egymáshoz közelítő Transzlációs Medicina Központ létrehozásáról Albert Beáta professzor beszélt a tanácskozáson, amelynek délutáni részében a szepszis diagnosztikája és kezelése terén felmerült újdonságokat taglalták az orvosok.
Csíkszereda, 2019. március 31.