Tervek a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoportban

A Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport 2013-as tevékenységéről egyeztetett április 9-én Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke Pál-Antal Sándor és Mihály János történészekkel. A megbeszélésen részt  vett László Judit, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont vezetője és Zonda Erika, Hargita Megye Tanácsa Programok és Alárendelt Intézmények Vezérigazgatóságának vezetője is.

Borboly Csaba elismeréssel szólt a munkacsoport szakmai tevékenységéről, és elmondta, hogy a szakértői testület egyre inkább a székely múlt megismerésének, a közösségi azonosságtudat megerősítésének egyik legjelentősebb intézményévé válik.

A 2009-ben megalakult munkacsoport jelentős tudományos tevékenységgel rendelkezik, neki köszönhető a Székelyföldi pecsétek és címerek kiállítás, amely olyan tárgyi emlékeket vonultat fel, amelyek a székely székek és települések múltját a legeredetibb módon, történelmi értékük és szimbolikus töltetük révén reprezentálják. A kiállítás számos helyszínen volt megtekinthető, köztük Budapesten is.

Ugyanakkor a munkacsoport nevéhez fűződik a Címer és pecsét a Székelyföldön  tanulmánygyűjtemény két kötetének összeállítása. Tervbe vették egy román nyelvű összefoglaló tanulmány összeállítását is, amelyben román történészeket is szeretnének megszólaltatni.

Felmerült a Hargita és Kovászna megyével való együttműködés szorosabbra fűzése annak érdekében, hogy átfogó tanulmányok készülhessenek Székelyföldről, és a román nyelvű Címer és pecsét a Székelyföldöntanulmánygyűjtemény készítésébe is szeretnék intenzíven bevonni a két szomszédos megye szakembereit.

A tervek között szerepel a munkacsoport jogi státusának megerősítése egy egyesület bejegyzésével, ugyanakkor a nagy igénynek megfelelően tervezik a A székelység története kézikönyv és tankönyv újabb kiadását is.

Csíkszereda, 2013. április 9.

 

 

 

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.