Tisztelt Emlékező Közösség!

Történelmünk győztes és vesztes csaták sorozata. A győztesek általában a győzelmet ünneplik, a vesztesek a vereségekre emlékeznek. Hosszú történelmünk során győzelmekből és vereségekből egyaránt kijutott nekünk, lévén, hogy katonanemzetként a határok védelme jutott nekünk feladatul, szabadságunkért cserében. Tisztességgel elláttuk a határok védelmét: keleti határaink a nyugati kereszténység határait is jelentették egyben. Tehát mi nemcsak a fejedelemség határait védtük, hanem egész Európáét.

A történelem kereke nagyokat fordult az elmúlt száz esztendőben, több nagy horderejű esemény történt, ami felbolygatta az addigi bevált rendet. Határok változtak, ideológiák uralma követte egymást, hol többségi, hol kisebbségi helyzetben voltunk, de mi végig itt maradtunk. A szülőföld, a szülőföldhöz való ragaszkodás örök.

Nagy csatáinkra emlékezni kell: meg kell ünnepelni a győzelmeket, emlékezni kell az áldozatokra, leróva önfeláldozásuk előtt kegyeletünket. A győzelmekből erőt kell merítenünk mindennapi munkánkhoz, az olykor iszapbirkózáshoz hasonló küzdelmeinkhez. Vereségeinkből pedig le kell vonnunk a tanulságokat, szembesülnünk kell hibáinkkal, téves döntéseinkkel, ugyanakkor tisztelettel kell gondolnunk azokra, akik életüket áldozták feladatuk teljesítése közben.

A mai emlékezés ismételten előtérbe hoz olyan nemes eszméket, mint az áldozatvállalás, a vállalt vagy ránk osztott feladatok teljesítése, az elkötelezettség, az értékeink mellett való kiállás, az önzetlenség, a szülőföldhöz való ragaszkodás. Nincs más feladatunk, mint élettel tölteni meg az őseinktől kapott legnagyobb örökséget, szülőföldünket. Közben pedig éljünk a felsorolt nemes eszmék szerint: ne féljünk az áldozatvállalásról, a vállalt vagy ránk osztott feladatok teljesítésétől, az elkötelezettségtől, az értékeink mellett való kiállástól, az önzetlenségtől, a szülőföldhöz való ragaszkodástól. S mindezt csak akkor tudjuk teljesíteni, ha őseink magatartása szellemében együtt, a közösségért való elkötelezettséggel tesszük dolgunkat. Erre figyelmeztet minket a mai megemlékezés.

Ezt az emlékhelyet összefogással sikerült közösségi birtokba venni, amiért külön köszönet illeti a református egyházat. Ebből is látszik, hogy együttműködve sok mindent elérhetünk!

Tisztelettel:

Borboly Csaba

Csíkszereda, 2014. szeptember 5.