Tisztelt Ünneplők!

Először is minden ünneplőnek kívánom, hogy Isten éltesse sokáig, adjon további jó egészséget és hosszú életet!

1991-ben nyilvánította az ENSZ közgyűlése október 1-jét az Idősek világnapjának, hogy ezen a napon a figyelem az idősekre összpontosuljon és őket ünnepeljük. Fontosnak tartom, hogy kiemelt figyelmet kapjanak, legalább ezen a napon, ezért is sajnálom, hogy most nem ünnepelhetek Önökkel.

Kosztolányi Dezső gondolata számomra időtálló, és osztom sorait: „Bizony hajoljatok meg az öregebbek előtt, / akár utcaseprők, akár miniszterek.” Függetlenül attól, hogy valaki milyen munkakörben élte le munkás éveit, a megélt negyven, ötven, hatvan vagy még több év alatt olyan élettapasztalatot szerzett, amelyből mi, fiatalabbak minden téren csak tanulni tudunk.

Hiszem és vallom, hogy az előttünk levő idősebb generációknak, szüleinknek, nagyszüleinknek, az ők nevelésüknek, támogatásuknak köszönhetően vagyunk, akik vagyunk. Nekik köszönhetően lettünk „emberré”, ezért mindig tisztelettel, szeretettel kell nekik adóznunk és feléjük fordulnunk. Ahogy ők egyengették utunkat amíg felnőttünk, tanultunk és meg tudtunk állni a saját lábunkon, most nekünk is kötelességünk segíteni őket a nyugodt, és amennyire lehet, az aktív időskor megélésében.

Ha netán nehézségeket is hoz magával az idős kor, legyenek hálásak a megélt évtizedekért, ahogy családtagjaik is azért, hogy a bölcs idős családtagok minél hosszabb ideig velük lehetnek. Kívánok mindannyiuknak áldott együttlétet és ünneplést!

Üdvözlettel:

Borboly Csaba

653 total views, 1 views today

Hozzászólások
Loading...