Több évtizedes hivatás Székelyföld szolgálatában

Hargita Megye Tanácsa dísztanácsülése keretében adták az idei Hargita Megyéért Díjat május 17-én a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium dísztermében. Ez évben Lászlófy Pál István, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének örökös tiszteletbeli elnöke, a Márton Áron Gimnázium volt igazgatója részesült a kitüntetésben.

– A sok évtizedes fáradozást, hogy nem csak tudását adta át, nem csak versenyképességre nevelt, hanem emberségre is, nehéz lenne megköszönni, viszonozni – méltatta a díjazottat Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

A megyeelnök kifejtette, Lászlófy Pál vérbeli pedagógus a mai napig, akinek a nevelés sosem szorítkozott a munkaprogram idejére, és egy életen át szívén viselte Székelyföld értelmi és szellemi fejlődését.

– Nemzedékeknek segített megtalálni a helyes utat, intő szavai mindig a legjobbkor találtak célba – tette hozzá Borboly Csaba.

Disztanacsules1

Lálszlófy Pál István példamutató érdemeit Ferencz Salamon Alpár megyei tanácsos méltatta. A díjat Hargita Megye Tanácsának elnöke, valamint Bíró Barna Botond alelnök adták át.

A nyugalmazott matematika-fizika szakos tanár köszönőbeszédében elmondta, az összes pedagógus kollégájával osztozik a kitüntetésben, hisz nem önálló érdeme, hanem mindnyájuké.

A továbbiakban Dr. Farkas Balázs, első beosztott konzul, Burus Siklódy Botond, az RMPSZ elnöke, Ferencz Salamon Alpár, Tamás Levente, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium igazgatója, illetve Zalai Mihály, Békés Megye Önkormányzatának elnöke méltatta a díjazottat.

Az esemény ünnepi hangulatát a Mercurium vonóstrió előadásai, valamint Iochom Zsolt szavalata fokozta. A rendezvényen részt vett Hargita megye két testvérmegyéje, a magyarországi Békés és Pest megye küldöttsége is.

A dísztanácson készült fotóalbum itt tekinthető meg.

Csíkszereda, 2018. május 17.

121 total views, 1 views today

Hozzászólások
Loading...