Új tető kerül az újtusnádi kultúrotthonra
A napokban újul meg az újtusnádi kultúrotthon tetőzete, a javításokat Hargita Megye Tanácsa kalákaprogramja keretében végzik. Az épületen a községbeliek dolgoznak a helyi önkormányzat szervezésében, a helyszínre látogatott február 24-én, kedden Borboly Csaba megyeelnök is.
– Fontosnak tartjuk a kalákaprogramunkat, és örülünk, hogy a helyi vezetőség is látja ennek a hasznát, és él a felkínált lehetőséggel. Az országban egyedülálló kezdeményezésünknek köszönhetően költséghatékonyan újulnak meg a közösségek életében fontos épületek, illetve közösségépítő hatása is van, hiszen a munkák elvégzésére összegyűlnek a helyiek, és alkalom adódik ügyes-bajos dolgaik megbeszélésére. Meggyőződésem, hogy a közös munka gyümölcsét jobban is tisztelik az emberek, jobban magukénak érzik azt – nyilatkozta Borboly Csaba, majd hozzátette: a most feljavítandó épület is fontos helyszín az újtusnádiak életében, hiszen számos, a közösség életét meghatározó eseménynek ad otthont. Hargita Megye Tanácsának elnöke továbbá elmondta, folytatják az eddig sikeresen működő kezdeményezést, az általa vezetett intézmény az idén is különített el pénzt a kalákaprogramra.
Rafain Endre polgármester beszámolója szerint ez a második kaláka a községben, első alkalommal a szintén újtusnádi Imets Fülöp Jakó Általános Iskola tetőszerkezete újult meg. A községvezető köszönetét fejezte ki Hargita Megye Tanácsának, hiszen mint mondta, saját erőből nem tudták volna ezeket a munkálatokat megvalósítani. A mostani akció során a kultúrotthon teteje újul meg, erre még tavaly kaptak finanszírozást a megyei tanácstól, amelyből a szükséges anyagokat vásárolták meg. A polgármester elmondása szerint más hiányosságokkal is jelentkeztek a programra, az anyagbeszerzés már megtörtént, és amint az idő engedi, kijavítják az Olt-hidat, megújul a verebesi kultúrotthon, illetve faluházat építenek annak udvarán.
A megyeelnök megtekintette a kultúrotthon teljes épületét, amelyen a későbbiekben további javításokat végeznek, de ennek legfontosabb lépése a tetőjavítás volt, hangsúlyozta a polgármester.
A kalákaprogramról további információ található az alábbi linken: http://kalaka.hargitamegye.ro/
Csíkszereda, 2015. február 24.