fbpx

Új tornateremben gyakorolhatnak a kányádi gyerekek

Használatba vehették a felépült tornatermet a kányádi Toró Tibor Általános Iskola diákjai október 30-án, pénteken. A tornaterem munkálatai még 2006-ban elkezdődtek, ám nem sokkal utána anyagi forrás hiánya miatt leálltak. Erről a holtpontról sikerült idén nyáron kimozdítani a beruházást, miután összefogás révén több mint 220 ezer lejes kormánytámogatást kapott az iskola.

Biás Ákos, az iskola igazgatója beszédében megköszönte elődjének, Benedek Enikőnek, György Sándor polgármesternek és Borboly Csabának, Hargita Megye Tanácsa elnökének a személyes közbenjárást a beruházás megvalósításáért. Mint mondta, az iskola 158 diákja várta talán a legjobban a tornaterem elkészültét és ők a legnagyobb nyertesei a megvalósult terveknek.

Benedek Enikő volt igazgató az elkészült épületrészt a közel tízéves munka méltó befejezéseként értékelte. György Sándor polgármester hangsúlyozta: nagyon sok közös gondolkodás, törődés és munka jellemezte a beruházást, hiszen méltó oktatási rendszert kell biztosítani gyerekek számára. Jelen volt Antal István parlamenti képviselő is, aki kiemelte, hogy a szükséges beruházásokat követően munkahelyeket kell teremteni.

Toásó László megyei tanácsos Borboly Csaba megyeelnök üzenetét tolmácsolta, aki fontosnak nevezte, hogy a legkisebb falvakban is biztosítsák a mozgás, a sport lehetőségét, hiszen az elméleti tudás mellett elengedhetetlen, hogy gyerekeinket időben az egészséges életmódra neveljük. A megyeelnök példásnak nevezte a együttműködést, mert az azt bizonyítja, hogy a kitartó munka meghozza a gyümölcsét.

Ezek után Hegyi Sándor református lelkész megáldotta az épületet, és a gyerekek használatba vehették azt.

Csíkszereda, 2015. október 31.

 563 total views,  1 views today

Hozzászólások
Loading...