fbpx

Újabb egyház támogatási szerződést írtak alá

A csíkszentmihályi egyház sikeresen pályázott Hargita Megye Tanácsa egyházaknak szóló kiírására, Borboly Csaba megyeelnök május 29-én, vasárnap adta át a szerződést Tankó Szilveszter katolikus plébánosnak. A szerződés aláírásánál jelen volt Izsák Székely Lóránd helyi tanácsos, valamint az egyháztanácsosok. A jelenlévők beszámoltak a terveikről, ezek között szerepel a templom, az utak felújítása, valamint a templomot körülvevő elhagyatott terület megvásárlása, hogy rendben tarthassák, ehhez kérték a megyeelnök segítségét. Továbbá a találkozón beszélgettek a helyi közbirtokosság, a gazdálkodók nehézségeiről, és a közeledő választásokról.

– Kiemelten fontos az egyházak támogatása, hiszen a közösség építő szerep mellett nevelő rendeltetésük is van az egyházi személyeknek, tekintélyükből adódóan ők lehetnek a fiatalokhoz elvezető kapcsolatok egyike, akik megfelelő útra terelik a következő generációt, megtanítják nekik a haza és a munka szeretetét. Csíkszentmihályon az egyik legrégebbi műemlék templom található, alapvető, hogy figyeljünk templomaink állapotára is, mert a turisták minden településen elsőként a templomba látogatnak el, állapota jellemzi a helyieket – véli Borboly Csaba.

Csíkszereda, 2016. május 30.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.