Újabb munkahelyeket teremtettek Gyergyóremetén
Szeptember 29-én, pénteken Gyergyóremetén felavatásra került az az egy milló eurót érő beruházás, amely indulásból 15 embernek biztosít munkahelyet, de a tervek szerint a közeljövőben 25 főre fog növekedni a székgyárban dolgozók száma.
Az ünnepélyes gyáravatón jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Szabó Barna megyemenedzser és Bende Sándor RMDSZ-es parlamenti képviselő is.
Borboly Csaba megyeitanács-elnök először is csomafalviként gratulált Laczkó Csaba résztulajdonosnak és a teljes tulajdonosi körnek. Arról biztosította a jelenlévőket, hogy fogják népszerűsíteni a megvalósítást, hisz a remetei jó példa mások számára is követendő lehet.
– Gratulálok a faluközösségnek, hisz ott ahol jó a közösség és van összefogás, oda jönnek a jó dolgok is! Szép példája ez az előre haladásnak és az itthon boldogulásnak – fogalmazott Borboly Csaba.
Laczkó Csaba, a gyár résztulajdonosa a megyeelnökkel készített élő bejelentkezésben elmondta, a beruházásnak gazdasági és érzelmi okai is vannak. Elsősorban a bizalomra épül minden.
– Bízok az itteni munkaerőben, megbizható, dolgos emberek lakják Gyergyóremetét! – hangsúlyozta Laczkó Csaba.
Borboly Csaba megyeitanács-elnök arra ösztönzi a megye polgármestereit, iskola igazgatóit, hogy az elkövetkezőkben vásároljanak helyi széket, ami itt készül, hisz a jó minőségű székeket megyénkbeli emberek készítik, akiknek ez megélhetést biztosít. A megyei tanács is jó példával fog elöljárni – nyilatkozta a megyeelnök.
Csíkszereda, 2017. szeptember 30.