Vigyük jó hírét az erdei iskolának!

Erdei iskola nyílt Homoródfürdőn, a hatos villában a Hargita Megye Tanácsának alárendelt Vámszer Géza Művészeti Népiskola által szervezett családi nap alkalmával, szombaton, október 19-én. Az október elején iskolás csoportoknak meghirdetett egynapos erdei iskolás programra rekordidő alatt beteltek a helyek. Az idei évben tíz ötvenfős iskolás csoport részesül az erdei iskolai programban a megye különböző pontjairól, Lövététől Karcfalváig. A Zöld Székelyföld Egyesület foglalkozásvezetői, illetve a Népiskola tanárai gondoskodnak arról, hogy a gyerekek megízlelhessék és megszeressék a természeti nevelés ezen formáját.

A szombat déli megnyitón Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Sándor Árpád, a Népiskola vezetője és Csonta László, a Zöld Székelyföld Egyesület elnöke köszöntötte a jelenlévőket, jelen volt Lapohos Annamária biológia szakos tanfelügyelő is. A tanácselnök gratulált a Népiskola csapatának, továbbá köszönetet mondott a megyei tanács erdei iskolás munkacsoportjának és a Zöld Székelyföld Egyesületnek. Kijelentette: az a céljuk, hogy az általános iskolás gyermekek közül mindenki legalább egyszer részt vegyen erdei iskolában. Ez az első Népiskola által indított ilyen oktatási központ, de a megyei tanácsnak még van néhány felújításra váró villája, amely szintén megfelelne ilyen célra. Ugyanakkor az elöljáró szerint nem csak a megyei tanács támogathatja az erdei iskolákat, a közbirtokosságoknak és a helyi tanácsoknak is megvan a lehetőségük erre.

– A gyermekek egyéniségének fejlődésében jelentős szereppel bír majd ez az oktatási központ, mert a természettel való békés együttélésre nevel, és kimozdítja az érintetteket a számítógép, a televízió elől. Kérem, vigyék jó hírét ennek a központnak, a megyét meg kell töltenünk erdei iskolával. Nem kell mindent a megyei tanácsnak végeznie, közbirtokosság és helyi tanács is végezheti – fejtette ki Borboly Csaba.

A családi napra változatos programmal várták az érdeklődőket, közös tematikus kiránduláson, kincskeresésen, kézműves foglalkozáson, kreatív játékokon vehettek részt.

A homoródfürdői hatos villa idén került a Népiskola ügykezelésébe, és nem pusztán szálláshelyként szeretnék működtetni: táborokat szerveznek, és tevékenységüket a Magyarországon már oly népszerű erdei iskolai programmal bővítették. A Zöld Székelyföld Egyesület segítségével sikerült szemléletes oktatási eszközöket összeállítani és termet berendezni a villában az iskolának.

Hargita Megye Tanácsa kiemelt fontosságúnak tartja a környezeti nevelést, erdei iskolák működésének beindítását, függetlenül attól, hogy Romániában még nincs egy országosan elfogadott törvényi keret erre vonatkozóan. Ezért a megyei tanács a Vámszer Géza Művészeti Népiskola keretében indította útjára erdei iskolai programját a különböző iskolákkal, erre nyitott pedagógusokkal, civilekkel karöltve. Az év elején egy kérdőív kitöltésére kérték fel a megyében dolgozó pedagógusokat ebben a témában, 53 érintett személy töltötte ki a 15 kérdésből álló kérdőívet és mutatott komoly érdeklődést az együttműködésre és közös gondolkodásra az erdei iskola ügyében. Szakmai megbeszéléseket is tartottak, melyek nyomán a Zöld Székelyföld Egyesület vállalkozott az idei év stratégiájának kialakítására, illetve a pontos erdei iskolai fogalomkör meghatározására. Májusban a Népiskola bonyolította le A legzöldebb iskola elnevezésű vetélkedőt Hargita megyei iskolákban, amelyre tíz érdekes kisfilm érkezett be a pályázóktól.

Mi az erdei iskola?

Az erdei iskolai programok a tanulók aktív megismerő tevékenységére, együttműködésére épít, vagyis a gyerekeknek ki kell lépniük az iskolai szerepből. Az erdei iskolában a gyermek együtt dolgozik, tanul, tevékenykedik társaival és más résztvevőkkel. Az ismereteket nem közlik vele, hanem magának kell felfedeznie, a megfelelő eszközök, módszerek felhasználásával információkat gyűjtenie, azokat feldolgoznia, értékelnie.

Csíkszereda, 2019. október 19.

109 total views, 1 views today

Hozzászólások
Loading...