Vonzóvá tennék az agráriumot a fiatalok számára

Falugazdász szakemberek bevonásával segítenék a Hargita megyei kisgazdákat, akik nem csupán a pályázati lehetőségeikről informálnák a gazdákat, hanem azok lebonyolítási folyamatáról is tájékoztatnák őket.

Torda Márta, a magyarországi Földművelési Minisztérium Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Fõosztályának vezetője, aki az ülés díszvendégeként volt jelent, elmondta, 2012 óta folyamatos együttműködésben dolgoznak Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesületével, és közösen terveznek indítani olyan agrár szakképzéseket a térségben, amely nem csak elméleti, hanem gyakorlati oktatást is magába foglalna. Az osztályvezető asszony azt is elmondta, már vannak erre irányuló kezdeményezések Gyimesközéplokon.

– A helyi termékek népszerűsítése is kimondottan fontos és azt gondolom ez ügyben nagyon sokat segít elnök úr és Hargita Megye Tanácsa a helyi gazdáknak – emelte ki Torda Márta.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, kiemelt figyelmet szentelnek mind a fiatalok, mind a szakoktatás témakörére és folyamatos egyeztetések zajlanak a tangazdaságok és szakképzések területén való ráerősítés érdekében.

Az ülésen a testület elfogadta azt a tanácshatározatot, mely a  Hargita megyei Integrált Hulladékgazdálkodási projekt második fázisának 40 millió lej értékű szerződésére vonatkozik.

A napirendi pontok között szerepelt az Alcsík Kistérségi Társulás kibővítése is Csíkcsicsó, illetve Csíkpálvalva községekkel, ami szintén elfogadásra került.

Továbbá megszavazták Oroszhegy község terelőútjának 240 ezer lej értékű kövezését is, amely a székelyszentkirályi 134C jelzésű híd  lezárása idején tereli majd el a forgalmat.

Csíkszereda, 2018. március 17.

Loading

Válaszolj

E-mail címed nem kerül nyilvánosságra.